Lontai Endre: Jogegységesítés a nemzetközi iparjogvédelem területén (Budapest, 1988)
II. Az iparjogvédelem nemzetközi intézményrendszere; a Párizsi Uniós Egyezmény
A javaslat alapjában megalapozott. Az eredetmegjelölések hatékonyabb oltalma természetesen nem csupán a fejlődő országok szempontjából bír fontossággal, hanem általános jelleggel, különösen olyan országok tekintetében, amelyek exporttevékenységében a mezőgazdasági és élelmiszeripari vagy népművészeti termékeknek viszonylag nagyobb a súlya. A kérdés azonban igen bonyolult, amit a Lisszaboni Megállapodás létszámalakulása is bizonyít. Igen kérdéses, sikerülhet-e a revízió során ebben a tekintetben megállapodást elérni. Külön aggályt kelt a javaslat visszaható hatálya, illetőleg a bizonyos számú bianco — tehát konkrét gazdasági tevékenységtől független — földrajzi jelzés tilalmi listára helyezése és e lehetőségnek a fejlődő országok körére szorítása.132 44. Végül néhány eljárási kérdés is vitatott. így elsősorban az egyhangúság elvének a szótöbbségi elvvel való felváltására, továbbá a 24. cikk (ún. gyarmati klauzula) törlésére irányuló javaslatok. A 24. cikk törlésében a fejlődő és szocialista országok egységes álláspontot képviselnek, míg a tőkés országok nézete szerint ez a rendelkezés nem politikai, csak technikai jellegű. Az egyhangúság problémáira a következő pontban térek ki. Az első „felvonások” eredményei; további esélyek 45. Az előzmények alapján sem látszott felhőtlennek az 1980. február 4.-re összehívott genfi revíziós konferencia, de a 4 hetes tanácskozás eredményei még a vártnál is szegényesebbek voltak. Ebben nem csupán a napirendre tűzött, meglehetősen radikális módosításokra is irányuló javaslatok játszottak szerepet, de eljárási viták is gátolták — gyakorlatilag az egész konferencia-időszakra kiterjedően — az érdemi vitát.133 Az ENSZ-modell „begyűrűzése” folytán igen nagy szerep jutott a különböző országcsoportokat reprezentáló bizottságoknak (B csoport = tőkés országok, C csoport = fejlődő országok, D csoport = szocialista országok), ezeken belül további — olykor eltérő álláspontot valló — alcsoportoknak, az ún. kapcsolattartó bizottságnak, a témák szerinti főbizottságoknak stb. A fejlődő országok csoportjában viszonylag huzamos vita folyt a tisztségviselők személyét illetően, de az érdemi vitát gyakorlatilag meggátló időelhúzódás a döntéshozatal — ügyrendi burokban megjelenő — mechanizmusát illető véleményeltérésekre vezethető vissza elsősorban. A vita lényegében akörül zajlott, milyen módon hozható döntés a PUE módosítását, kiegészítését illetően; egyhangúságot igényel a döntés vagy elegendő a (minősített) szótöbbség. A fejlődő országok, hivatkozással az ENSZ-szabályokra, a Bécsi Konvencióra, továbbá arra, hogy — szemben a Berni Unióval — a PUE nem 132 Bognár I.-né.: Védjegy és eredetmegjelölés közötti ütközés, SZK 1979/9—10. 133 P. Kunz-Hallstein: Die Genfer Konferenz zur Revision der Pariser Verbandsübereinkunft zum Schutze des gewerblichen Eigentums, GRUR Int. 1981/3. 60
