Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
1. fejezet. Estók János: Úton a modern Magyarország felé
ÚTON A MODERN MAGYARORSZÁG FELÉ A mezőgazdaság ipari háttere Az élelmiszeripar a XIX. századi Magyarország húzóágazata volt. Ez megmutatkozott azokban az innovációkban is, amelyek közül többet világszerte alkalmaztak. Rohamos fejlődését annak köszönhette, hogy hazai nyersanyagot, illetve viszonylag kis tőkebefektetést igényelve gyors és nagy nyereségképzést tett lehetővé. Ehhez társult a Monarchia vámokkal védett felvevőpiacának biztonsága. A XX. század elején az élelmiszeripari ágazatok adták a gyáripari termelés értékének mintegy 40%-át, és ezek foglalkoztatták a gyáripari munkásság 14,5%-át. A magyarországi élelmiszeripar élén a malomipar állt. Nemzetközi sikeréhez hozzájárultak a XIX. században külföldről Magyarországra érkezett és letelepedett szakemberek. A bajor mérnök, Mechwart András a Ganz-gyár műszaki igazgatójaként alkotta meg világraszóló találmányát, az acélhengerekkel működő hengerszéket, amely az egész világon forradalmasította a kenyérgabona őrlését. À GÁNZ-MECHWÁRT-HENGERSZÉK Az 1872-ben szabadalmaztatott találmány előzménye a Friedrich Wegmann svájci mérnök által szerkesztett, porcelánhengerekkel működő, súlynyomású hengerszék volt, amelynek a szabadalmát 1874-ben a Ganz-gyár megvásárolta. A Wegmann-féle szerkezet csak dara és derce őrlésére volt alkalmas, búzaszemek aprítására és töretésére nem. Mechwart András (1834-1907) a hengerszékben kopásálló, kéregöntésű őrlőhengereket alkalmazott, és kidolgozta a hengerpántok rugós összeszorítását. A különféle típusú és méretű Mechwart-féle hengerszékekben ferdén rovátkolt acélhengereket használtak. A hengerszékben - mivel a hengerpárok között kicsi az őrlési felület - a héjszerkezet kevésbé töredezik, így könnyebb elválasztani azt a magbelső lisztrészecskéitől. A kis méretű, kíméletesebben és jobb hatásfokkal üzemelő hengerszék kiszorította az őrlésből a több évezredes múltra visszatekintő malomkőjáratot. (E. J.) Haggenmacher Károly, a síkszita feltalálója 1875 körül A Svájcból Magyarországra települt Haggenmacher Károly az Első Pest-Budai Gőzmalmi Társaság főmolnárja, majd élete végéig műszaki és kereskedelmi igazgatója volt. Ez volt a korabeli Európa egyik legkorszerűbb malma. Haggenmacher az 1880-as években fejlesztette ki új szitálási rendszerét, az úgynevezett síkszitát, amelyet 1887-ben szabadalmaztatott. A liszt osztályozására korábban hasáb- és hengeres szitát, illetve centrifugálszitát alkalmaztak, amelyek nem tudták az őrleményt faj súly szerint elkülöníteni. A síkszitában az őrlemény fentről lefelé haladva az egyik szitakeretből a másikba vándorolt. Az őrleményosztályozás minden korábbinál kedvezőbb hatásfoka révén lényegesen emelkedett a lisztkihozatal. Az egymásra épített keretekkel működő síkszita kis helyen is elfért. Haggenmacher egyre javította a liszt osztályozását a szitaszekrényekbe helyezett szitáló- és gyűjtőkeretek számának növelésével, és megoldotta a szita tisztítását is. 33