Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
6. fejezet. Tószegi Zsuzsanna: A hivatal élén - az elnökök pályaképei
A HIVATAL ÉLÉN - AZ ELNÖKÖK PÁLYAKÉPEI PERÉDI KÁROLY DR. (1954-1958) Budapesten született 1913. március 28-án, jómódú iparoscsaládban, Pfeiffer Károly néven. Az Eötvös-reáliskolában érettségizett, sokáig zenei pályára készült. Kiváló hegedűs lévén fölvették a nagy múltú Nemzeti Zenedébe, mégsem zenész lett: apja kívánságára 1931-ben beiratkozott a budapesti Műegyetemre, ahol 1936-ban gépészmérnöki, 1943-ban pedig közgazdasági mérnöki oklevelet kapott. Később ez utóbbi szakterületen egyetemi doktorátust szerzett. Szakmai pályafutását 1936-ban üzemmérnökként kezdte a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémműveknél. 1952-ig dolgozott a gyárban, ahol gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán: főmérnök, később igazgató lett. Feltalálói tevékenysége ebben a gyárban indult: először egy kiváló gázgenerátort konstruált, amelynek teljesítménye jóval nagyobb volt a korábbiakénál. A recirkuláris léghevítőre vonatkozó találmányáért Perédi Károly egyik szabadalma 1950-ben Kossuth-díjat kapott, és meghívták a Műegyetem Gépészmérnöki Karára előadónak. 1952-től az Országos Tervhivatalban műszaki fejlesztési főosztályvezető, majd nem sokkal később elnökhelyettes lett. Innen került át az Országos Találmányi Hivatalba, ahol 1954. december 1-jétől 1958. október 15-ig töltötte be az elnöki posztot. Erre az időszakra esett az újításokat és találmányokat újraszabályozó rendelet hatályba lépése, amely a szerzői tanúsítványokat megszüntetve a nemzetközileg elfogadott elvet érvényesítette a találmányok szabadalmi oltalma terén. Perédi a későbbiekben egy vele készült életútinterjúban kiemelte, milyen nehéz volt pártonkívüliként vezető állásban lennie. Az 1956-os forradalom ideje alatt éppen külföldön tartózkodott. A hivatalból 1959-ben a Hőenergia Kutató Intézetbe, majd az Országos Energiagazdasági Hatósághoz ment át; mindkét helyen osztályvezetőként dolgozott. 1964-től az 1976. évi nyugállományba vonulásáig az Energiagazdálkodási Intézet
