Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve – a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig (Budapest, 2016)
4. fejezet. Simon Dorottya: Csak a változás állandó - adatok a magyarországi iparjogvédelem történetéből
CSAK A VÁLTOZÁS ÁLLANDÓ - ADATOK A MAGYARORSZÁGI IPARJOGVÉDELEM TÖRTÉNETÉBŐL Amíg a piacgazdaságban a szabadalmi jogok versenyelőnyt jelentettek, addig a szocialista tervutasításos rendszerben a vállalatok - központi döntésre és anyagi ellenszolgáltatás nélkül - kénytelenek voltak átadni a találmányaikat másoknak. A technológiai haladás „ösztönzőjeként", szovjet mintára - a klasszikus szabadalom intézményének megtartása mellett - 1948-tól bevezették a szerzői tanúsítványok rendszerét, amelynek működtetésében a hivatal fontos szerepet kapott. A korabeli elképzelések szerint a szocialista termelési rendszerben az újonnan bevezetett szerzői tanúsítványnak kellett volna biztosítania a hazai technológiai fejlődéshez szükséges innovációt. A Találmányi Hivatal által kiadott szerzői tanúsítvány a feltalálónak „méltányos" díjazást biztosított, a találmány hasznosításának joga pedig az államot illette meg. Miután nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a szerzői tanúsítványok rendszerét 1957-ben az újításokról és a találmányokról szóló 38/1957. (VI. 23.) számú kormányrendeletben eltörölték. 1949-től a hivatal feladatkörébe tartozott az újítómozgalom megszervezésében és támogatásában való közreműködés, az újítási rendeletek végrehajtásának biztosítása, a hasznosítható tapasztalatok terjesztése, a műszaki tájékoztatás, a mozgalom népszerűsítése, valamint az újítások jegyzékének összeállítása és az újítók díjazását érintő pénzügyi kérdések rendezése. A hivatal részvétele az újítómozgalomban azonban nem azt jelentette, hogy a már meglevőek mellett egy új iparjogvédelmi rendszer működött volna. Az újítás definíciója ugyan megkövetelte az újdonságtartalmat, annak szükséges és elégséges minőségi feltétele azonban messze elmaradt az iparjogvédelmi követelményektől. Mindazonáltal az újítások nem voltak kizárva a „klasszikus" oltalomszerzési lehetőségekből: a műszaki megoldásokra a megfelelő kritériumok teljesülése esetén a hivatalnál továbbra is szabadalmat lehetett szerezni. A két rendszer közötti színvonalbeli különbséget jól szemlélteti, hogy míg a mozgalom több mint negyvenéves története során akadt olyan év (1954), amelyben a vállalatoknál benyújtott újítási javaslatok mennyisége meghaladta a 450 ezret, addig az ilyen kezdeményezésekből született oltalmak száma mindvégig elenyésző maradt. Az újításokra vonatkozó szigorúbb minőségi követelmények bevezetése után a beadványok mennyisége évente 80-100 ezer között alakult. Az elismert javaslatok száma a benyújtottak felét-harmadát tette ki. Hazákban az újítómozgalom intézménye a rendszerváltással szűnt meg. A kiváló Újítók és Feltalálók III. Országos Tanácskozása Az újitótnatQal&m klbnniakoíája óta mart BifUlIrk Mut a JcgktudMbb üfiMA í* Wlatótak, íioou értíJMlfík a IL Grtsdgai Tűiadcikúní» óta «IME tddiwJç mozgalmi rimcmdjdfe öjMízwlatalkar ét mcghd CdrUXdk a ftrulAUít. Dtctmber S-áit at Epi rûk ÆtdktUrDtzrEéTulç kttagrjimijt (rrmOert Soar MSZMP PetítiM BiiotUdpdnak [apja, a SZQT tlnük? nuilofto s Canukt&K&it. majd Tajtódi Emil, az Oxzdgox TaMJmányí Hiiutdl «Endkt tartatta tup Az Újítók Lapja tudósítása a kiváló Újítók és Feltalálók III. Országos Taná cskozásá ró /, 1961. december A belkereskedelmi újítási kiállítás plakátja 1962-ből 171
