Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)

A mai áramszolgáltatás - A mai áramszolgáltatás rendszere

esetben is a város szélén, a Budafoki-úton fekvő áramfejlesztőtelepen történt, ahonnan a 10 kV feszültségű, 50 perióduséi, háromfázisú áramot primerhálózat vitte a fogyasztókörzetekben felállított transzformátorokhoz, amelyek az energiát a fogyasztófeszültségre transzformálták.

A háromfázisú rendszer nagy előnye az előbbi kettővel szemben, hogy egyrészt motorok hajtására ugyanannyira alkalmas, mint az egyenáramú, másrészt a feszültségek átalakítása ugyanazon az egyszerű módon — transzformátorok segítségével — történhetik, mint az egyfázisú rendszernél. A háromfázisú rendszer tehát egyesíti magában a másik kettő előnyeit azok hátrányai nélkül, azonkívül az előbbiekhez képest még az elosztó- hálózat vezetékanyagában is megtakarítást jelent.

1914-től kezdve és az akkor még magánkézben levő vállalatok megváltása után is Budapest elektromos energiaellátása az imént leírt három rendszer szerint történt és e rendszerek egymástól függetlenül, a kölcsönös együttműködés és kisegítés lehetősége nélkül állottak fenn. Mindegyik rendszernek saját külön áramfejlesztőtelepe, elosztóhálózata és fogyasztói voltak.

Az áramfogyasztás növekedésével azonban szükségessé vált az áramtermelő és elosztóberendezések megfelelő kibővítése. Ezzel a bővítéssel kapcsolatban alkalom adódott a három, egymástól különböző rendszer és különösen a három telep bizonyos fokú együttműködésének megoldására. A kelenföldi telep ugyanis korszerű, jó hatásfokú telep volt, ami természetes is, hiszen a technikai fejlődés időközi eredményeit felhasználva, sorrendben utoljára épült, míg a két régebbi telep üzeme a kelenföldinél kevésbbé gazdaságos volt. Energiagazdasági szempontból tehát célszerű lett volna az együttműködés az áramfejlesztőtelepek között, ezt azonban akadályozta az áramrendszerek különbözősége.

Elsősorban az áramtermelés és elosztás rendszerének kérdésében kellett dönteni. A fogyasztók áramrendszerének egységesítése gazdasági okokból nem volt célszerű, mert a fogyasztóknál üzemben levő sok motort, készüléket stb.-t ki kellett volna cserélni és részben át kellett volna építeni az elosztóhálózat legdrágább részét is. E mellett az egyfázisú áram kiküszöbölése nem is lett volna célszerű, minthogy legnagyobb részt oly területeken terjedt el, ahol túlnyomó a világítási fogyasztás, amelynek ellátására még háromfázisú elosztás esetén is csak az egyik fázis használtatik fel. Üzembiztonsági okokból helyén valónak látszott az egyenáram megtartása is, mert az akkumulátortelepekkel kapcsolt rendszer lehetővé teszi az áramfejlesztőtelepek zavara esetén is a város belterületén levő útvonalak és az ott elhelyezkedő rendkívül fontos közintézmények — kórházak, klinikák, színházak stb. — világítását és esetleg egyéb célokra szükséges árammal való ellátását. Megtartottuk tehát továbbra is a fogyasztók áramrendszerénél az egyenáramú, egyfázisú és háromfázisú áramrendszert. Csupán az egyfázisú hálózatban tértünk át 42-5 periódusról 50 periódusra, a kelenföldi telep áramának periódusszámára, amely szám megegyezik a nemzetközi konferenciákon javasolt értékkel.

Míg a fogyasztók áramrendszereit egységesíteni nem lehetett és nem is lett volna indokolt, addig minden további nélkül megoldható volt a főelosztó áramrendszer egységesítése. Lehetővé tette ezt az a körülmény, hogy a háromfázisú elosztórendszer ma kétségtelenül a legtökéletesebb és hogy a kelenföldi áramfejlesztőtelep, amely bővítési szempontból egyedül jöhetett szóba a három telep közül, éppen ezen rendszerrel termelte az áramot.

Céljainknak megfelelően teendőink a következők voltak :

Elsősorban áramfejlesztő eszközeink megfelelő bővítését kellett végrehajtanunk. A bővítés a kelenföldi telepen eszközöltetett és pedig olymódon, hogy ott megfelelő teljesítik