Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
Az áramszolgáltatás története - Az áramszolgáltatás fejlődése a kelenföldi telep létesítése és a magánvállalatok megváltása után
A kazánokból távozó salak és pernye a kazánház pinceterében elhelyezett salak- és pernyeaknából síneken mozgó csillékbe került. Ezeket salakfelvonó emelte az udvarszintre, ahol szintén síneken továbbíttattak a salaklerakodó helyre. Meg kell jegyeznünk, hogy szükség esetén a szén — ha a szénfelvonó meghibásodott — csillékkel volt a kazánházba szállítható. A kazánokból a kazánkapcsoló-tolattyűn kilépő gőz a kazánok gőzvezetékébe, innen pedig a főgőzvezetékbe kerül, amely a kazánház és gépház közös falának a kazánház felé néző oldalán van elhelyezve és U-vezetékként volt kiképezve olymódon, hogy egyik ágának meghibásodása esetén a gőzszolgáltatás az U-vezeték másik ágának a segítségével akadálytalanul folytatható volt. A gőzturbinákhoz ezen U-vezeték összekötő ágából vezetett leágazás. Az egész csővezeték Mannesmann-csövekből áll. A turbinák sűrítőiből kilépő csapadékvizet a csapadékszivattyúk a turbinák gőzelvétele és a kazánok táplálása közötti elkerülhetetlen ingadozások kiegyenlítésére és a szükséges tápvíztartalék felvételére szolgáló tartányokba nyomják. Ezek a táptartányok — melyeknek űrtartalma egyenként 35 m3 — a csapadékszivattyúk és a tápszivattyúk csővezetékei közé vannak iktatva. A tápvizet e tartányokból a kazánház alagsorában el- lyezett tápszivattyúk továbbítják a kazánok előmelegítőibe. A telep építése alkalmával három tápszivattyú szereltetett fel. Ezek közül kettő 3000 fordulattal járó körforgó-, a harmadik pedig dugattyús Worthington-szivattyú volt. Az egyik körforgószivattyút gőzturbina, a másikat 90 lóerős elektromotor hajtotta. Vízszállítóképességük egyenként 60 m3/ó, a Worthington-szivattyúé pedig 45 m3/ó, teljesítményüket 19 att nyomás mellett szolgáltatják. Ugyanezen helyiségben nyertek elhelyezést a tápvízszivattyúkon és a tartányokon kívül a nyersvízszivattyúk és az evaporátorok is. A nyersvíz egyrészt a tápvíz pótlására, másrészt különféle hűtőcélokra szolgál. A nyersvízszivattyúk a vizet a derítőmedencéből szívták és a kazánházi tető alatt elhelyezett nyersvíztartányokba nyomták. A pótvíz mennyisége a kazánokba táplált összes vízmennyiségnek mintegy 4—5%-át tette ki. A nyersvízszivattyúk által szállított víz a kazánok táplálására csak tisztítás után használható fel. A telep ugyanis desztillált víz üzemre épült a kazánkőképződés és a vízzel érintkező cső-, gép- és kazánalkatrészek korróziójának elkerülése végett. A póttápvíz desztillálására három darab evaporátor szolgált, melyeknek teljesítőképessége 2 m3/ó volt. A kazánház berendezéséhez tartoztak még az üzemellenőrzésre szolgáló önműködő szénmérlegek, víz- és gőzmérők, önműködő szénsavmérők, léghuzammérők, gőzhőmérők és a tápvíz, valamint a füstgázok hőfokának mérésére szolgáló távhőmérők. A főfeszmérővel felszerelt kazánon kívül a túlhevítők és az economiserek is fel voltak szerelve fesz- mérőkkel. Mérhető volt továbbá higanyos távhőmérőkkel a túlhevített gőz, valamint az economiserek által felmelegített víz hőfoka, egy regisztráló huzatmérővel a tűztér és az előmelegítő utáni füstjárat közötti huzatkülönbség, a kazán gőzvezetékébe beépített fojtótárcsa segélyével a termelt gőzmennyiségnek egy órára átszámított pillanatnyi értéke, a tápvezetékbe beépített lengőtárcsás vízórával a tápvízmennyiség összegezett értéke és végül egy önműködő füstgázelemző készülék útján feljegyezhető volt a füstgázok szénsavtartalma is, mint a gazdaságos tüzelés egyik főjellemzője. Ezek a műszerek nem központosítva helyeztettek el, hanem mindegyik helyét a kezelhetőség és a megfigyelhetőség szabta meg. A turbinák és generátorok befogadására szolgáló gépház a kazánház tengelyére merőlegesen helyezkedett el a kazánház mellett. A gépterem szintje az udvar fölött négy méternyire, a kazánház fűtőállása fölött pedig 2-2 m-nyire fekszik. Világítását részben 40
