Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
Jóléti intézmények
tőtelepünk azonban aránylag rövid idő alatt oly nagymérvű fejlődésen ment keresztül, hogy ily célú berendezései a megnövekedett számú személyzet igényeinek semmiképen sem felelhettek meg és ezért ott újabb létesítményekről kellett gondoskodni. A fürdő-, mosdó-, étkező- és pihenőhelyiségeket magában foglaló épület — amelynek felszerelése a legkorszerűbb ilyen természetű munkásvédelmi berendezésekkel egyenlő fokon áH 3 II. és III. SZ. kazán- 245. ábra. Munkásétkező, házközött került elhelyezésre, úgyhogy a telep úgyszólván összes épületeiből megközelíthető anélkül, hogy az alkalmazottaknak zárt helyiségekből a szabadba kellene jutniok. Az épületben 6 db. kádfürdő, 23 db. zuhanyozófülke, 58 db. mosdókagyló szolgál a tisztálkodás céljaira, ahol mindenütt hideg- és melegvíz áll rendelkezésre. Külön helyiségben van elhelyezve az étkező, amelyben egyúttal gőzfűtésű melegítők szolgálnak az ételek felmelegítésére és külön pihenőhelyiség fogadja a szolgálatukból távozó alkalmazottakat. Első segélynyújtás céljára külön orvosi szoba létesíttetett. Az összes helyiségek központi melegvízfűtéssel vannak ellátva és az elhasznált levegő megújítása ventilátorral benyomott, temperált levegő útján történik. Egyéb jóléti intézmények. Közismert, hogy a testi kultusz célszerű művelése 246. ábra. Pihenőhelyiség. magyarság megerősítésének szolgálatában a különböző testnevelési ágak művelése és előmozdítása céljából tömöríteni, a hazai testedzés ügyét az egyesület keretein kívül is előmozdíegyiitt jár a szellemi javak erősödésével. Ezért, valamint az összetartás érzésének ápolására alakult meg 1923-ban »Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek Testedző Egyesülete«, amelynek alapszabály szerinti célja a vállalat alkalmazottait a 285