Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramelosztóhálózat
három vállalat hálózatának házi csatlakozása megtalálható volt. A mai helyzet szerint a két megváltott, régi telep hálózatát, amelynek rendszere az erőátviteli áramszolgáltatásra kevésbbé alkalmas, már nem fejlesztjük és minden jelentősebb igényt a háromfázisú rendszerrel igyekszünk kielégíteni. A hálózat egységesítése és szükséges kibővítése folyamán egyrészt a már említett szempontokra voltunk tekintettel, másrészt pedig az egyes városrészek áramigényeinek várható alakulására. Rendes körülmények között ugyanis egy-egy jelentkező helyi szükséglet kielégítése áramellátás szempontjából egyszerű feladat, de ennél sokszor lényegesen többet jelenthet, mert egy-két fogyasztó helyett egy új, épülő, vagy épülni szándékozó városrész fogyasztóinak tömegét hozhatja magával. A városrendezes terveinek ismerete, az általános gazdasági helyzet figyelemmel kísérése szolgáltak ezért alapul elosztóhálózatunk bővítésének megtervezésénél. A 139. sz. ábra a főváros egyes részeinek felületegységére eső terhelést tünteti fel. Ez a térkép, amely a fogyasztás sűrűségét mutatja, nemcsak a múlt eredményeire mutat rá és nemcsak a hálózat további kiépítésének megtervezése szempontjából fontos, hanem módot nyújt arra is, hogy a kisebb fajlagos sűrűség okait felkutatva, annak kiküszöbölésére a legmegfelelőbb eszközt felhasználhassuk és így a jövő szükségletek helyeit megkereshessük. A hálózat egységesítésével és bővítésével kapcsolatban jelentős eredményeket értünk el a hálózati veszteségek csökkentése terén is. Ez legjobban a hálózati hatásfok növekedéséből tűnik ki, amely az 1919. évi 68%-ról az 1933. évi 81-39%-ra emelkedett. A városszépészet és a fokozottabb üzembiztonság szempontjai a sűrűn lakott és kiépült területeken kábelhálózat alkalmazását írják elő. A főváros külterületén levő és többnyire szétszórt családi házak áramellátása légvezetékhálózatot kíván. Szemben áll tehát a nagy beruházási költséget igénylő, de nagyteljesítményű és üzembiztos kábel- hálózat a lényegesen kisebb költségű, de e mellett kisebb teljesítményű és kevésbbé üzembiztos légvezetékhálózattal. 192 140. ábra. A hálózati hatásfok változása.