Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
folyamán megállapított 90%-ig, rendkívül jelentősnek mondható. A hatásfok javítása szempontjából elsőrendű fontossággal bír a rostély alá fúvó levegőnek előmelegítése a távozó füstgázok által. Ennek első következménye a csökkentett füstgázveszteség, további eredményei pedig a könnyű és jó gyújtás, a nagyobb tűztérhőfok, ennek következtében a jobb besugárzás és az utóbbi hatás szempontjából kedvezőbb tűztérkiképzés, ami nemcsak a kazán fajlagos terhelésének, hanem hatásfokának növelését is eredményezte. A kazánok gazdaságosságában bekövetkezett javulást lényegesen felülmúlja a turbinák fajlagos hőfogyasztásának nagymérvű csökkenése. Amíg az első középnyomású turbinák hőfogyasztása 3440 kal/Le volt, addig a nagynyomású turbinák hőszükséglete megcsapolás nélkül 2115-1977 kal/Le között, megcsapolással együtt pedig 1950-1848 kal/Le között mozog, a hatásfok tehát 18-4%-ról 32%-ra, illetőleg megcsapolással 34-2°/o-ra növekedett. E kedvező eredmények csak részben írhatók az alkalmazott nagyobb gőznyomás és túlhevítés javára. A javulásnak másik része — ugyanúgy, mint a kazánoknál — arra a tisztán konstruktív jellegű tökéletesedésre esik. amely nemcsak a gépteljesítmények növeléséből, hanem azok minden részletére kiterjedő szerkezeti és egyéb újításokból is áll. Ezen újítások eredményeként növekedett a gőzturbinák thermodinamikai hatásfoka 68-5°/o-ról 80-5%-ra. A folytonos vonal a mért, a szaggatott a szavatolt értékeket tünteti fel. 10000 20000 30000 40000 SOOOOLt. 106. ábra. Nagynyomású turbina hatásfok-görbéje. E hatásfokot javító és igen eredményesen alkalmazott szerkezeti újítások közül legfontosabb szerepe a feszültségi fokszám növelésének van, minthogy elsősorban ennek következménye a ventilációs- és súrlódási-, továbbá a labirintveszteségnek a csökkenése. Ehhez járul még a korszerű turbina gondos járólapát- és vezetőcsatorna kiképzése, végül a nedves fokozatok víztelenítése. Rendkívül komoly szerepet játszik majd a telep hőgazdasági mérlegének javításában a megcsapolásos tápvízelőmelegítő berendezés, amely kereken 7%-kal emeli a turbinák és közel hasonló értékkel a telep gazdasági hatásfokát. 757 105. ábra. Kazánhatásfok-görbe.