Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)
A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek
Az imént leírt teljes kazánszerkezet vasszerkezeten függ, amely a kazán falazatán kívül elhelyezett vasoszlopokból és azokat felső végükön összekötő, rácsos szerkezetű tartóhídból áll. A kazánokat tartó kengyelek felső végei ezen tartószerkezetre lencsealakú érintkezőfelületek útján vannak kapcsolva. E megoldás lehetővé teszi, hogy a hőváltozás következtében fellépő hosszúságváltozásokhoz a felfüggesztőszerkezet minden különleges igénybevétel nélkül alkalmazkodhassék. A kengyelek csak a felső kazándobokat, valamint alkalmas helyen a túlhevítőt erősítik meg, az alsó kazándobokat kizárólag a beléjük hengerelt forrcsövek tartják. A felső kazándobokat tartó kengyelek úgy vannak elhelyezve, hogy a dobok összsúlyából eredő igénybevétel minél kisebb legyen. A túlhevített gőz hőfokának szabályozására csappantyúszerkezet szolgált, amelynek segélyével a füstgáz árama a túlhevítőcsövektől a kívánt mértékben el volt terelhető. Ezen szabályozási mód — az akkori elgondolás szerint — azt az előnyt rejtette magában, hogy nemcsak a túlhevített gőz hőmérséklete tartható a szükséges értéken, hanem megakadályozható az is, hogy a túlhevített csövek a szilárdsági szempontból megengedhető hőfoknál magasabbat érjenek el. A tápvízhozzávezetés a tápvízmelegítőből a hátsó felső dobba történik egy tápvályú segélyével, amely a vizet a kazánhenger teljes hosszában elosztja. Már a tulajdonképeni kazán is lényegesen eltért a telepen levő középnyomású kazánok szerkezetétől, még jelentősebb volt azonban az eltérés a tüzelőberendezésben. Ez a vándorrostélyon kívül — amely két egymástól teljesen független részből ál! — szénportüzeléssel is fel volt szerelve. A vándorrostély salaktorlasztó helyett vasból készült, vízzel hűtött salakgenerátorokkal volt felszerelve, amelyekbe a vándorrostélyokról a salak belehullott és a rajtuk keresztül fújtatott levegő segélyével még további mértékig ki volt égethető. Ezen salakgenerátorok salaktörői vízmotorral hajtva függélyes tengely körül forgó mozgást végeztek és a salakot apróra törve juttatták az alattuk elhelyezett salakelevátorba, melynek segélyével az csillékbe volt adagolható. A tüztér az akkori kazánépítő technikának megfelelően teljesen síma falazatokkal volt kiképezve, mindennemű besugárzott csőfelülettel történő falazathűtés nélkül. A rostély elején levő rövid gyujtóboltozat a szén könnyebb begyulladását volt hivatva elősegíteni. A tápvízelőmelegítőbői kilépő füstgázok melegének hasznosítása a kazánház melletti léghevítőházban elhelyezett, függőlegesen álló, öntöttvas bordáscsöves léghevítők útján történt, amelyek azonban ugyanúgy, mint a tápvízelőmelegítő is, szükség esetén a füstgáz áramból kiiktathatók voltak. A kazán üzeméhez szükséges huzam létesítését külön szívó- és külön nyomóventilátorok eszközük, ezek kisegítésére pedig egy, a kéményben elhelyezett gőzsugárfúvó szolgál, hogy a kazán akkor is üzemben legyen tartható, ha a ventilátorok meghibásodnának. Ezen kazánnak nagy előnye, hogy hatalmas vízterénél fogva a terhelésingadozások iránt csak kevéssé érzékeny, vízállása és gőznyomása hirtelen terhelésnövekedés esetén sem csökken jelentős mértékben. Az évek során e kazánokkal nyert tapasztalatok alapján rajtuk oly átalakítások eszközöltettek, amelyek egyrészt teljesítményüket növelték, másrészt üzemüket és karbantartásukat könnyítették meg. Az átalakítások röviden a következőkben foglalhatók Össze : A porszén póttüzelés kiszereltetett és a teljes homlokfal, valamint a tüztér oldalfala is forrcsövekkel boríttatott, amelyek egyrészt a kazán samotbélését védik, másrészt pedig teljesítményét emelik 37-5 t/ó-ról névlegesen 45, állandó maximumban 60, kétórás maximumban 70 t/ó-ra. Ezen besugárzott forrcsövek — amelyekben a gőzfejlődés rendkívül nagy108
