Budapest áramellátásának története: 1893-1933 (Budapest, 1934)

A mai áramszolgáltatás - Áramfejlesztőtelepek

A guniiszalagon a kazánházba érkező szenet egy-egy önműködő elosztókocsi szórja a kazánok felett elhelyezett széntartányokba. Ezen elosztókocsik hajtásukat a gumiszalag- ról nyerik és pályájuk bármely két pontja között alternativ mozgást végezhetnek, illetve bármely ponton rögzíthetők is. E kocsik nadrágcsővel vannak ellátva és ennek folytán bármelyik gumiszalagról bármelyik széntartányba juttatható a szén. A leszóró kocsik a gumiszalaghoz tapadó szénport le is kefélik. Minden kazánhoz egy-egy széntartány tartozik. Befogadóképességük egyenkint 115 tonna. A tartányok egymástól a szükséghez képest elválasztófalakkal különíthetők el és cserélhető béléssel vannak ellátva. Falaiknak hajlásszöge akkorára választatott, hogy azokon minden, a telepen használatos szénfajta fennakadás nélkül csúszhassék le. A szén a tartányokból kazánonként két-két széncsűzda útján jut a kazánok garatjaiba. A szén- csúzdák három kazánnál rögzített kiképzésűek, kettőnél pedig a szén fajtázódásának elkerülése végett ide-oda lengő kivitellel készültek. A lengőcsúzdáknál megfelelő zárószer­kezet útján gondoskodás történt arról, hogy a szén porzása elkerültessék, illetve, hogy a keletkező por a kazánházba ne jusson és az ott elhelyezett műszerekben zavart, a személyzet egészsége szempontjából pedig kellemetlenségeket ne okozzon. A serlegműnek és a gumiszalagos berendezésnek két, egymástól teljesen függetlenül dolgozó, azonos teljesítményű részre való bontása az üzembiztonság fokozása céljából történt. E két rész működése ugyanis egymáshoz képest tetszés szerint változtatható. Bármelyik serlegmű bármelyik gumiszalagra dolgozhatik, a gumiszalagok bármelyike — amint az az előbbiek folyamán említést is nyert — az összes kazánokat el tudja látni és így a szénellátásban keletkező zavar lehetősége igen csekélyre csökkent. A szénszállító berendezés balesetek elkerülése végett biztonsági berendezéssel is el van látva, amely a szállítóelemek működésbe helyezését és leállítását megelőzőleg fény- és hangjeleket ad mindazokon a helyeken, ahol a pillanatnyi üzemi állapot megváltozása balesetet idézhet elő. így jelek mindazon helyekről adhatók, ahol a szénszállító berendezés egyes elemei iizembehelyezhetők, illetve megállíthatók. Ugyanitt kell megemlítenünk, hogy a szénszállító berendezés egyes elemeinek üzembehelyezése, illetve megállítása csak meghatározott sorrendben lehetséges éspedig úgy, hogy széntorlódás sehol elő ne fordul­hasson, vagyis üzembehelyezéskor mindig azok az elemek indulnak először, amelyek a szenet a két elem csatlakozási pontjáról elszállítják és azok indulnak később, amelyek a szenet a találkozási ponthoz viszik. Leálláskor az elemek nyugalomba lépésének sorrendje éppen fordított. A conveyor-toronyban van elhelyezve a szénnedvesítő berendezés. A kazánok üzemének gazdaságosságára ugyanis káros behatással van a túl száraz és túlságosan nagy portartalmú szenek használata. Éppen ezért az ilyen szenek a kazánházba való szállítás előtt a szükséges mértékig a fentemlített permetező készülékkel nedvesíttetnek. A szállítóelemek mindegyikének teljesítőképessége a szavatolt 50 t/ó értéket meg- haladólag a teljesítménymérések szerint 60 t/ó, a teljes berendezésé tehát 120 t/ó. Ezen teljesítménnyel a szénszállító berendezés a III. számú kazánház meglevő és még megépít­hető, összesen nyolc kazánját 100% tartalékkal el tudja látni. A tartalékszén-tároló szállítóberendezése szervesen belekapcsolódik a III. számú kazánház szénszállító berendezésébe. Ezen széntárolónak az a célja, hogy a telepre érkező napi szénmennyiségnek az aznapi szükséglethez képest mutatkozó többletét tárolja, illetve, hogy a mutatkozó hiány onnan legyen pótolható. E jelentős mennyiségű kiegyenlítő szén­mennyiségek mozgatása kézi erővel a telep teljesítményének növekedésével csak nehezen volna eszközölhető és ezért létesíttetett a teljesen gépi működésű tartalékszén-tároló beren­dezés. A tárolótér maga vasbetonból készült, négy részre osztott medencéből áll, melynek WO

Next

/
Thumbnails
Contents