Balás P. Elemér: Törvényjavaslat a szerzői jogról (Budapest, 1947)
Indokolás - I. Általános indokolás
kék előállításával vagy árusításával foglalkozó üzletek folytatásához általában hozzátartozik az is, hogy az ily készülékek vásárlói előtt a megrögzített alkotást előadják vagy bemutassák avégett, hogy a vásárlók a készülék értékéről meggyőződést szerezhessenek. Minthogy az ily módon megrögzitelt alkotás előadásának vagy bemutatásának joga a javaslat 13. §-ához képest a szerzőt illeti és ez alól általában csupán annyiban tesz kivételt a &3. §, hogy az iiíy előadás vagy bemutatás házi vagy iskolái körben szabad: ehhez képest szükségesnek mutatkozik, hogy a javaslat 40. §-a kifejezetten rendelkezzék afelől, hogy a látást vagy hallást ismételhetően közvetítő készüléket alkotás láthatóvá vagy hallhatóvá tételére szabadon lehet használni ily készülékek előállításával vagy árusításával foglalkozó üzleti vállalat körében, ha ez az üzlet folytatásához szükséges. Ugyanígy rendelkezik ez a § rádióközvetítésnek hangszóró vagy más ily készülék útján hallhatóvá vagy láthatóvá tétele felől, ha ez oly üzleti vállalat körében történik, mely rádiókészülékek előállításával vagy árusításával foglalkozik, u) Hanglemeznek vagy a hallás számára ismételhetően közvetítő készüléknek az ilymódon megrögzitelt nyelvi vagy zenei alkotás előadására való felhasználását kívánatos megkönnyíteni arra az esetre is, ha ez nem az ily készülékek előállításával vagy árusításával foglalkozó üzleti vállalat körében történik. Különösen azokat az eseteket tartja szem előtt a javaslat, amikor az ily készülékek használata a közönség szórakoztatására szolgáló üzleti vállalat körében folyik. Az ily vállalatok érdekeinek figyelembevételével úgy rendelkezik a 41. §, hogy hanglemezt vagy a hallás számára ismételhetően közvetítő készüléket nyelvi vagy zenei alkotás előadására bárki szabadon használhat, ha a lemezért vagy készülékért szerzői pótdíjat rótt He és ez a lemezen vagy készüléken fel van tüntetve. A részletes szabályok megalkotását, így különösen a szerzői pótdíj mértékének, lerovásának és elszámolásának, továbbá a lerovás feltüntetésének módját, úgyszintén, a jogosultat illető ellenőrzés1 módjának meghatározását a javaslat az igázság- ügyminiszterre bízza. Hasonló megfontolásokból kiindulva a rádióvállalatot is ily kedvezményben kívánja részesíteni a javaslat 41. §-a, amikor kimondja, hogy abbani az esetben, ha. ily készüléket belföldön jogosan adtak ki, a rádióvállalat kívánhatja, hogy a jogosult illő megtérítés fejéiben engedje meg az ily nyelvi vagy zenei alkotásnak a rádió útján az ily készülék felhasználásával való közlését. A javaslat rendszerében ugyanis a készüléknek ily felhasználása csak a szerző beleegyezésével1 van megengedve, aki, az iily beleegyezés megadására az általános szabályok szerint nem volna köteles. Mindezek a rendelkezések nem nyernek alkalmazást hangos vagy beszélő filmre. Az említett megfontolásokon alapul a javaslat 4'2. §-ának az a rendelkezése is, hogy rádióközvetíté’st fel lehet használni nyelvi vagy zenei alkotásnak hangszóró vagy más ily műszaki berendezés útján hallhatóvá vagy láthatóvá tételére, ha, ezéirt szerzői pótdíjat fizettek, A részletes szabályokat ebben a vonatkozásban is az igazságiigyminisz- ter van hivatva megállapítani a javaslat szerint. A rádióközvetítés kulturális jelentőségére tekintve, mely a szellemi alkotásnak széles néprétegek részére könnyen hozzáférhetővé tételében áll, a szerző jogának azt a további korlátozását létesíti — külföldi példa nyomán — a javaslat 43'. §-a, hogy nyilvánosan (színházban, hangversenyteremben stb.) előadott nyelvi vagy zenei alkotást rádióközvetítés céljára a törvény korlátái' között szabadon Lehet felhasználni s az, aki ily előadást üzletszerűen rendez, köteles megengedni a szükséges műszaki berendezés elhelyezését és kipróbálását. A szerző és az ily üzleti vállalkozások érdekeinek megóvása végett azonban szorosan körülihatárolja a javaslat a szóbanlévő jog gyakorlását azzal, hogy színpadi mű első tíz előadásának ily felhasználását nem engedi meg, továbbá kimondja, hogy sorozatos előadások esetében a szóbanlévő jogot legfeljebb helenkint egyszer lehet gyakorolni Ezenfelül a szerző szeltlemii érdekeit is óvja a javaslat azzal, hogy az ily jog gyakorlását csak arra az esetre engedi meg, ha a rádióközvetítés mind művészi, mind műszaki szempontból megfelelő. A felügyelet és ellenőrzés módját az iparügyi miniszter rendelettel szabályozza!. Természetesen az ily rádióközvetítésért méltányos megtérítési jár a szerzőnek vagy jogutódjának. Az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében megengedi a javaslat, hogy megegyezés hiányában egyeztető bizottság kísérelje meg a kiegyenlítést. E bizottság szervezetét és eljárását az igazságügyminiszter az iparügyi miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza. Ha az egyeztetés nem jár eredménnyel, a törvény rendes útján van helye eljárásnak. Űj a javaslat 44. §-ának az a rendelkezése, mely kifejezetten állást foglal abban a tekintetben, hogy közszemlére tett vagy nyilvános árverésre bocsátott képzőművészeti