Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - Fűtés s szellőzés
Szellőzés. 259 tért is tehet ki, úgy hogy az ekkép eszközölt szellőzés rendes körülállások közt, a mikor az imént jelzett tényezők hatnak közre, a kilégzés által elromlott levegőt jó formán kellően pótolhatja. Azonban e természetes légmozgás s légcsere egyáltalán nem elég minden esetben a levegőnek megújítására s ekkor külön készülékekre van szükség, hogy erősebb szellőzés létesíttessék. Egy felnőttnek óránkint. tett számitások szerint legalább is 60 köbméter levegőre van szüksége, sőt köztermekben 150 köb- méterernyit kivánnak meg. E mennyiség elérése mindig csak mesterséges utón, műszaki segédszerek alkalmazásával lesz lehetséges. Szívás által eszközölt légcserét .bizonyos fokig minden kályha, fokozottabb mértékben azonban a kandalló idéz elő, mint azt már az előzőkben több ízben említettük. A kandallók szerkezetében nagy haladás történt a kettőshatású légújítás eszközlésével. Hogy oly nagy hőmennyiség, mint a közönséges kandallóknál ne menjen veszendőbe, a hőt az által kísérlették meg hasznosítani, hogy szívókürtőt (cheminée d’appel) hoztak vele működésbe s ez által igyekeztek tiszta levegőt a szobába csalni. Ez által az ablakokon s ajtókon betoluló légvonatot iparkodtak elhárítani. Csak sok meghiúsult kisérlet után sikerült Douglas Galton angol mérnökkari tisztnek az ötvenes évek derekán a feladatot kielégítőleg megoldani oly szellőző kandalló szerkesztésével, mely által a tüzelék kifejtette hőnek mintegy 35 százaléka nyerhető ki, míg — mint már előbb említettük — a közönséges kandalló melegéből csak 12—14 százalék értékesíthető. Egy ilyféle kandallót mutatunk be a 144. ábrában részben keresztmetszetben. A C vasbádog vagy öntöttvas cső, a melyen keresztül az elégési termékek a góczról elvonulnak. Abba a körös térbe, melyet a tulajdonképi kürtő fala a cső körül képez, külről levegő tódul be a B csatornán. A közben, hogy a levegő az A C csővön felszáll, kimelegszik s a szabályzó tolókával ellátott D nyiláson beárad a szobába. Még jobb, ha a tiszta meleg levegőt egy darabon a mennyezeten kényszerítik végig vonulni mielőtt leszállana, ne hogy csak hamar a kandallón is elillanjon, hanem előbb a szoba levegőjével keverődjék jól össze. Az egyéb, nem ily kandallóval, hanem közönséges kályhával fűtött szobák számára ajánlatba hozott szellőztető készülékek vagy igen bonyolódott szerkezetűek, vagy igen költségesek. Azonban az a szellőztető készülék, melyet Wartha Vincze a budapesti műegyetem professzora laboratóriuma számára készíttetett, úgy látszik, hogy nem csak a czélnak felel meg minden tekintetben, hanem egyszersmind nem nagy költséggel minden lakásban alkalmazható. Wartha arról a szándékról, hogy a szellőztetővel fűteni is lehessen, egészen letett, s egyedül arra szorítkozott, hogy a 33* 144. ábra. Szellőző kandalló.