Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)

4. kötet - Fűtés s szellőzés

Fűtés s szellőzés. térség 22° C-ra való kifűtésére legalább is 30 négyszögméternyi víz fűtőfelszín kell ; a szigorú téli hidegre való tekintetből azonban 40 négyszögméterig is el kell menni. Öntöttvas fűtőlapok felével nagyobbra készítendők. Mennél magasabban áll a feszülő edény a fűtőkazán fölött, annál erősebben melegíthető a víz, anélkül hogy az itt meg nem engedhető gőzképzés beálljon. A fűtőkészüléknek tehát lehetőleg mélyen a pinczében s a feszülő edénynek a padláson lesz a legjobb helye. Ha pl. a szállócső 12 méter magas, akkor a benne levő vízoszlop nyomásmagassága IVa légköri fölös­nyomást képvisel, s mivel a gőzképzés körülbelül csak 127° C-nál következik be, a vizet minden tétova nélkül 100 fokra hevíthetni a kazánban. A leszálló csőben ekkor a hőmérséklet 60 fokra vehető fel s tehát 40° C. vagy 32° R. hőmérsékletbeli külömb- ség éretett el. A csövek bősége a víznek keringő sebességétől függ s tehát ott, hol az ntóbbi — a víz egyenlő hőmérsékletét tételezvén föl — nagyobb, csekélyebbnek vehető. Hogy az alantabb fekvő helyiségekben, a hol a víz a csövekben már inkább lehűlt, épen oly fokú fűtés essék, a fűtőfelszint vagyis a csőliosszaságot a kályhában a lehű­lés arányában meg kellene nagyobbítani, de a mi a hatásra nézve mintegy, inkább a csövek felső részének átmérőjét szűkítik, A csövek rendes hősége 50—80 millimé­ter. Hogy a víznek meleg ontása a fűtendő helyiségekben gyorsíttassék, tág edénye­ket, úgynevezett vízkályhákat, illesztenek a leszállócső vezetékébe. E vízkályhák két középlőleg egymással kapcsolatos bádog hengerből állanak, melyek közt a keringő víz számára gyűrűs tér marad, a henger külső és belső lapjai a szerint fűtőlapokként hatnak. A vízfűtés azonban oly berendezésit is lehet, hogy a vízkályhákra nincs szük­ség. Helyüket pótolják úgynevezett battériák. Ezek öntöttvas csövek, melyek átmé­rője a vezetékcsővekével egy, de melyek külsejére, a csőtengelyre tetőirányosan igen közel egymáshoz sok vékony korong van erősítve. Ezek mint jó hővezetők a vízcsövekből a hőt igen gyorsan magukba szedik és mivel mind két oldalt mint fűtő­lapok hatnak, gyorsan is közlik a szobalevegőjével. A korongok számával a hatást tetszés szerint lehet fokozni, csökkenteni. Az imént leirt alsónyomású vízfűtéssel szemben az angolok oly szerkezetet létesítettek, melyben a víz a külső levegőtől teljesen elzárt rendszerben végzi kör­forgását, tehát melyben a szállócső vízoszlopának nyomás magasságára való tekintet nélkül történhetili a hevítés. Mennél erősebb a hevítés, annál erősebben is nyomúl a víz a készülék falaihoz, miért is az ilynemű készülékek megfelelően vastag csöve­ket kivánnak, hogy szét ne robbanjanak. Ezt az úgynevezett magasnyomású forró vízfűtést Perkins találta fel, mely azonban nem igen ajánlatos, mert folytonos fel­ügyelet alatt kell tartani, hogy valami szerencsétlenség be ne következzék, de azon­kívül nem is terjeszt oly egyenletes melegséget mint az alsó nyomatú vízfűtés. Mel­lette szól azonban az, hogy berendezése amannál olcsóbb, hogy a meleget általa tovább lehet elvezetni s hogy szűk csővei igen kényelmesen illeszthetők az épület falaiba. A melegvízfűtés, vagyis az alsónyomású rendszer, ha egyszer meglievűlt, a tüzelés megszűntével még 8—10 óra után is meleget áraszt a fűtendő helyisé­gekben, mig a forróvízfűtés, szűk csővei folytán, hamar kihűl. Az első rendszer tehát nevezetesen magánlakásokban s növényházakban van helyén, míg ez utóbbi inkább középületekben ajánlatos. Ezenkívül erős szellőzés is létesíthető vele gépi segédsze­rek nélkül, miért kórházakban jó hasznát vehetik. A fűtőrendszerek egy más neme a gőzfűtés. Ez a gőzgépek behozatalával jutott alkalmazásba s különösen ott vétetik alkalmazásba, a hol valamely gőzgép elvonuló gőze áll rendelkezésre. 1 kiló 100° C. vízgőz annyi hőt rejt magában, hogy általa 5'5 kiló víz 0°-ról 100°-ra hevíthető. A gázkazántól kiinduló fűtőcsövek

Next

/
Thumbnails
Contents