Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A világítás, különösen a gázvilágítás s az ezzel kapcsolatos iparágak
Története a világitó gáznak, 217 gító intézetet nyújt, a minőt a városokban csak nagy költségen tudunk mesterségesen előállítani. Egy malom lerombolása alkalmával, melynek fala részben a Cana- daway folyóban állt, a vízből felszálló hydrogéngázos buborékokat vettek észre. Mikor fúrási kisérleteket tettek s bizonyos mélységben földgyantás mészre bukkantak, a nyilason gáz tört elő, melyet később meggyiijtöttek, s csöveken a község minden részébe elvezettek, hogy világításra szolgáljon. Minden tizenkét órában mintegy 800 köbláb hydrogéngázt nyernek, a mely a vizsgálatok szerint mocsárgázból (CEE) és althylhydrürből (C2H6) áll. Imbert hittérítő jelenti China Szu Tckuan kerületéből, a hol kősót keresve számos fúrást eszközöltek 1500—1600 lábnyi mélységre, hogy e fúrtlukakból világítógáz-ömlések mutatkoznak, melyek részben erős ziígással járnak. Bambuszcsöveken vezetik el a gázt tetszés szerinti távolságokra s utczákat, nagy csarnokokat világítanak vele. Az ide tartozó legnagyobbszertí jelenségekhez számítandó a Baku melletti «tűzföld» azApscheron félszigeten aKaspi tenger nyugati partján, a hol több ponton évelő hydrogéngáz-ömlések vannak. A gáz leggyakrabban egy száraz, köves helyen száll föl itt, a hol valaha egy templom állt. A hagyomány szerint a gáz már több évezrede ég. Ehhez hasonló tüzeket találni Kurdistánban Arbela mellett Mezopotaniában, Bengaliában, Chitta^ongban s az ázsiai szárazulat több más helyén. A külföldi szakirodalom hazánkból is hoz fel példát annak bizonyítására, hogy a természetadta gáz ömlik ki a földrétegből. Az elterjedt lexiconokon kívül Rudol Wagner «Chemische Technologie» czímű nyolcz kiadást ért művében a következőleg említi föl: «Mármaros megyében, a szlatinai sóbányában mintegy 90 méternyire a napszínt alatt, világító gáz ömlik ki egy réteg agyagos márga hézagaiból, mely kősópadok közé van zárva. E tünemény már 1770-ben ismeretes volt. Valamint Fre- doniában a természetadta gázt a község világítására használják, azonkép fordítják ezt haszonra Szlatinában, hogy vele a mélyebben fekvő bányaüregeket megvilágítsák.» Mivel ez adatról sem Hunfalvi «Magyarország természeti viszonyai» czímű művében, sem «Mármaros megye egyetemes leírása» czímű műben nem tétetik említés, kételkedtünk hitelességében s baráti közvetés útján De Adda Sándor úrhoz, a szlatinai sóbányák akna-nagyához fordultunk, kitől a következő részben megerősítő, részben helyreigazító sorokat vettük : «A mármaros-szlatiniai sóbányák, úgy az elhagyott régiebbek, valamint a most is művelet alatt levők, nyugatról keletnek vannak feltárva, s csakis a Lajos nevű bánya fekszik az előbbiektől déli irányban, a Tiszának áradati területétől 32 méternyi magas fennsíkon. Ez utóbbi (Lajos nevű) bányában áramlott be világító gáz, mely 8 évi égés után megszűnt. A Lajos-bánya aknatorok 87 méternyi mélységében, illetőleg a sótestben ennek fedőjétől 51 méternyi mélységben nyugoti irányban egy vajat nyittatott a sóban, mely 1 7 méter hosszixságban és közel 2 méter szélességben és magasságban hajtatván, 1826-ik év márczius 18-án a vájat végén egy 10 cm. széles homokos márga réteg táratott fel, melynek válasz oldalán a rostos vagy szálas só felé, a vájat jobb oldalán és a talptól 0.6 m. magasságban egy késfoknyi széles hasadék észleltetett. Az ezen a hasadékon kiáradó gáz a munkások gyertyavilágánál meggyúladt, és szakadatlanúl égett felette szép és fényes 1 centiméternyi magas és széles lánggal. A munkásokat, kik a vájatot még Va méterig tovább hajtották, legkevésbé sem liátráltatá munkájukban az égő gáz, mely a vájat továbbítása után, a só és homokos márga réteg irányát követve a vájat baloldalán áradt vagy tolult ki. A gáz kezdetben fa, későbben bádog-csövekben vezettetett, és felhasználtatott világításnak úgy a sófejtésnél mint a bányában só-szállításnál, de Találmányok könyve. IV 2S
