Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A világítás, különösen a gázvilágítás s az ezzel kapcsolatos iparágak
nem tud eleget magához vonni, hogy túlságos mennyiségű szenét teljesen oxydál- liassa. Egy nagy része elégedetlenül illan el mint korom , a láng feketedik s nem fejt ki annyi fényt, mennyit elegendő oxygén hozzájárulása által kifejthetne. A borszesz lángja szintén kevéssé világító. Ámbár benne szén is ég el, ez azonban előzőleg nem válik ki szilárd alakban , hanem nagyrészt mint kénliydrogéngáz ég el, a mely világító erejére nézve épen úgy viselkedik, mint a tiszta bydrogéngáz. A kevésbbé világító lánggal azonban, csak bírjon elegendő bőerővel, a liíjas világosságot közölni lehet az által, hogy ugyanazon égő gázon oly anyagot égetünk el, a mely gázokat fejleszt, melyek dúsak szénben vagy más oly szilárd részekben, melyek a lángban megízva, ezt világítóvá teszik. Ilyen anyagot bírunk a terpetin- olajban ; az illó olajoknak ennek megfelelő a magukviselete. A borszesz helyes arányban elegyítve tiszta illó olajjal tehát erősen világító lángot ad, melynek fényét az olajjárulék mennyiségével tetszés szerint szabályozhatni. E tapasztalatok gyakorlatilag is értékesíttettek s számos folyékony világítóanyag, melyek a legkülömbözőbb név alatt merültek fel, minők a kamfin, gázétber, folyékony gáz stb. nem volt egyéb, mint borszesz- és terpetin-keverék s csak a változó mennyiség, melylyel egymással kevertettek, sőt sok esetben az által sem, hanem csak névre nézve külömböztek egymástól. Terpetinolajat csak olcsósága miatt használtak, mert épen oly jól használhattak volna rózsaolajat vagy czitromolajat s ugyanazt a hatást érték volna el, a mely hiszen nem állt egyébből, mint két magában világításra nem alkalmas anyag tulajdonságai összesítése oly harmadikká, a mely vilagító- anyagul czélszeriien alkalmazható. A gázvilágításnál, mint alább látandjuk, sokfélekép alkalmaznak oly eljárást, hogy a szénben tiílontúl dús gázokat nem világítókkal igazítják meg s viszont. De egyelőre még a lámpákkal van dolgunk. Legyen a czél akár az, hogy hő, akár az, hogy fény keltessék, minden esetben az égőanyag elégetését a legmagasabb haszonmunkára kell fokozni, és az itt tekintetbe jövő föltételek, függetlenül a világítóanyagtól, a következők : 1.) hogy a fény bizonyos időn belül (3—8 óra hosszat) egyenletes maradjon , mit csak azzal lehet elérni, hogy az égőanyagot elegendő mennyiségben egyenletesen vezetjük az égés góczához ; 2.) hogy a lángot akkép szabályozzuk, hogy fejtett hője képes legyen a kiváló szilárd részeket az elégetés előtt élénk izzásba hozni s végül 3.) hogy a levegő hozzájárulása szabályozva legyen. Az utóbbiból a túlsók épen oly káros hatású, mint a nagyon kevés. Az első két kívánalomnak a legtöbb esetben meg lehet felelni a kanóczczál. Ennek sajátságos alakításával (csöves kanócz) a légjárulást szintén lehet fokozni, de a harmadik föltételnek mégis inkább a hengerrel lehet eleget tenni, melynek hatómódja teljesen összevág a közönséges tűzhelyek kürtőjeiével. A kanóczról vagy bélről már a gyertyáknál tettünk szót, de a lámpásoknál sokkal nagyobb alakkülömbözőséggel fordul elő, mert itt nem csupán fonott fonálnyalábból áll, hanem sajátos czéljai szerint többé-kevésbbé széles szövetpász- tákból vagy hengeres csövekből is, melyeknek belső üregén át levegő férkőzik a lánghoz. Aszerint, hogy a kanócz hosszabb vagy rövidebb részét meredeztetjük ki az égőanyagból, annál nagyobb lesz a lángja. Ennek szabályozására azonban igen egyszerű eszköz szolgál : a béltok. Ez nem egyéb , mint szorosan lapuló cső, a melyen a kanóczot áthúzzák. E tok belsejében égés nem mehet végbe, s ha tehát a lángot rövidebbre akarjuk fogni, csak az azon kiálló kanóczrészt kell lemetszeni vagy lehúzással kisebbíteni. A mit itt fejtegetünk minden gyermek tudja s minden cseléd gyakorolja, mikor a homályosodó konyhalámpást hirtelen elővett hajtűjével ismét rendbe 20C A világítás, különösen a gázvilágitás s az azzal kapcsolatos iparágak.