Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A szappanfőzés és gyertyagyártás
A viaszgyertyák. 191 mely esetben félre teszi őket mint újra megömlesztendőket. Ha azonban hibátlanok, a síkozó készülékbe kerülnek, melynek berendezését a 97, ábra teszi világossá. Az M szekrény előtt, melynek jobbra menedékes feneke van, az N henger forog, a mely a szekrény alsó jobb végén levő nyilást elzárja. E henger keredéken számos csatorna van s ezek mindegyike épen egy gyertyának való tért nyújt. A gyertyák a szekrényben levő készlet által e csatornákba szoríttatván, a henger által kivezettetnek onnan. Ekképen a gyertyák bizonyos közökben lehullanak a lejtős síkra, melyről a V V V V s T T' görgögön végig menő végtelen posztóra kerülnek, a mely a bizonyos nyomással rájuk nehezedő S S' S" síkozó hengerek alatt vezeti el őket, s az itt szenvedett súrlódás megadja nekik a magasabb fokú simaságot. Végül minden egyesre a becsomagolás előtt a mérsékelten megmelegített ezüstbélyeggel rányomják a gyár jegyét. A viaszgyertyák. Azon módszerek alól, a melyek szerint a faggyú-, stearin-, parrafin- stb. gyertyák öntetnek a viasz kivételt képez, mert az öntő-mintából nem igen jól válik ki s a gyertyában könnyen üregek keletkeznek. A viaszgyertyák azért legtöbbnyire kanalas ráöntéssel készíttetnek. E végből a beleket egy szabadon lengő abrincs, a koszorú, körfogatára akasztják s a folyékony állapotban tartott viaszszal leöntik mindaddig, míg annyit vettek föl magukra a mennyi vastagságuknak kivánatos, mire márványlapon vagy falapon megadják nekik a hengeres alakot. A hengerítés után vizzel telt edénybe rakják anélkül, hogy alakjukat vesz- tanék. A kihűlt gyertyákat egy likas fenekű szekrénybe teszik, a melyben kiviszik a fehérítő térre, hogy itt a levegőn s többszöri megliintés után sárgás szinöket elveszítsék. A gyakran 15—20 kilót nyomó vastag oltárgyertyák nem készülnek sem ráöntés, sem öntés által, hanem kézben. A meleg vizzel megpuhított viaszt a munkás hosszú szalogokká alakítja s a tetőirányosan álló bél köré tapasztja vagy pedig a meggyúrt viasznak a görgető asztalon körülbelül gyertyaalakot ad, ebbe egy vonalzó élével egész a középig csatornát nyom, ebbe belé teszi a bélt, betölti a hézagot viaszszal s végre kihempergeti a gyertyát a görgetőn. A viaszgyertya-tekercsek oly módon készülnek, hogy a már eleve folyékony viaszszal megitatott hosszú pamutkanóczot ömlesztett viaszszal telt kazánon húzzák keresztül, mely viasznak oly hőmérsékletűnek s oly sűrűségűnek kell lennie, hogy a bélre megfelelő mennyiségben tapadjon s kihúzatván onnan a levegőn mindjárt annyira megkeménykedjék, hogy le ne csöpögjön, mert különben a tekercs szála nem lenne elég kerek. A vastagság attól a gyorsaságtól függ, melylyel a bél a viaszon keresztül megy. A czetvelö (spermaceti) a legszebb természetes gyertyaanyag, melyhez, hogy képlő legyen vagy 3 százalék viaszt kell adni, mert külömben leveles kristályokat képez. A czetvelö úgy folyik mint a víz s annyira összehuzódik, hogy az első öntésből felében üres gyertyát ad, mely ürességet utánöntéssel ki kell pótolni. Ugyané baj merül fel stearingyertyák öntésénél is. A stearin azonkivül még azzal a tulajdonsággal is bir, hogy a legkisebb túlhevítésre megsárgul ; hogy tehát a túlhevítés s a korai megmerevedés egyaránt elkerültessenek, melegített mintákba öntik, melyek e végből meleg vízzel telt szekrényekben függnek. A paraffint stearinnel elegyítik, mert anyaga magában igen lágy, miért is a paraffingyertyák hamar elgörbülnek.
