Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A szappanfőzés és gyertyagyártás
174 A szappanfőzés és gyertyagyártás, A konyhasó második hatása sajátságos oldékonyeági viszonyaiu alapszik, mely a szódával készülő' szappannál is alkalmazásba vétetik. A szappan t. i. ugyan feloldódik tiszta vízben, de nem olyanban, melyben sók fel vannak oldva. Az oldott konyhasó vagy helyében az újonnan képzett chlórkalium tehát a szappanenyvet megoszlatja szappanra s úgynevezett fenéklúgra ; e megoszlás vagyis a szappannak különválasztása a vizenyős lúgtól pedig annál simábban megy végbe, mennél inkább volt eltalálva a kellő mennyiségű só. Ennek kimérése azonban igen nehéz s a szappanosnak fő mesterfogását képezi. A nagyon sok épen úgy mint a nagyon kevés kárára lehet az árúczikknek. Ha azonban a sózás helyesen történt, az egész szappantömeg összefüggő folyadékképen úszik a fenéklúgon, a melyről aztán könnyen lecsapolható vagy lemérhető. A sózás azzal a haszonnal is jár, hogy a szappan tisztaságát növeli. Az által t. i. hogy a szappantömeg a felső réteget képezi, az idegen anyagok : a fölös alkali, sók, különösen a glycerin is s a faggyúban volt tisztátalan- ságok, a mennyiben a lúgban oldékonyak, ebben visszamaradnak. Természetes, hogy e tisztálás nem sikerül egy csapásra, hanem legalább kétszer, tisztátalan nyersanyagoknál pedig négy-ötször kell ismételni e míveletet. E végből a kazánt teljesen kiürítik, vagyis a szappananyagot leszedik s a í’enéklúgot eltávolítják. Erre az előbbit gyönge pótláslúggal ismét a kazánba teszik s szükség esetén új lúgadalékkal addig forralják a tömeget, a míg újra szappanenyv képződik, melyet újra sóznak. Ezt másodvízű forralásnak nevezik ; a netán szükségessé váló harmad-, negyedvízű forralás stb. egészen ugyanazon módon megy végbe ; rendesen azonban a másodikkal ér véget, mire a szappan végleges elkészítéséhez fognak, mit derhenyözésnek mondanak. Ez utóbbi mívelettel a szappan, mely eddig darabos-habos volt, nyugodtan folyós buboréktalan tömeggé változik. Miután a legutóbbi sózás gyöngébben eszközöltetett, mint az előző, a főzés azzal még tovább tart, hogy a szappan vize s lúgja kevesbedjék. A derhenyőzés tehát minden körülállások közt nyilt tűzön megy végbe. A főzés tartama alatt eloszlik a hab s csak egyes nagy buborékok támadnak ; végül a tömeg felszíne nyúlós lemezekké lesz, melyeket a gőz csak nehezen s süvöltős zajjal tör át. Ez jele annak, hogy a szappan meg van főzve ; ekkor vagy azonnal a hűtöedénybe merik, vagy egy ideig még födve s nagyon enyhe tűz mellett veszteg hagyják, hogy épen csak folyós maradjon s a buborékok megmaradt része is lassan- kint eloszoljék. A kész szappantömeget még azon forrón fakötésü s szétszedhető nagy mintákba öntik, a melyekben lassankint kihűl. E minták feneke likas s vászonnál van letakarva, hogy még a szappanban rejlő kis menyiségű fenéklúg leszivároghasson. Az e mintákba térő jókora mennyiség 8—10 nap alatt lesz szilárddá. E hűtés alatt a tömeg belsejében a megoszlás egy neme megy végbe, a mennyiben a külömben egyenletes álladékban kristályos részek képződnek. Ez által nyeri a szappan ismert márványosságát, melyet vas pálczával való kavarás által némileg módosíthatni. Ez erezetek többé-kevésbbé sötét szine azonban csupán tisztátalanságok- tól ered, melyeket a kristályodé részek visszalöknek s a lágyabb részekbe összehúzódnak. Ámbátor a márványosságot mesterségesen is utánozzák s némely kokusz- dióolaj-szappant tarkára, vörösre vagy kékre márványoznak, az avatott szemnek a valódi márványosság sem csalhatatlan jel a szappan jóságának vagyis víztartalmának megítélésében ; azonban annyi bizonyos, hogy jellemzetességét nem lehet előidézni, ha a víztartalom bizonyos határon túlmegy. Az említett mesterséges márványosságot azzal idézik elő, hogy egész tömegében kiilömböző színű kétféle szappant pl. fehér s vörös szappantömeget folyós állapotban egymás teteje fölé öntenek s vas vesszővel kavarva elegyítik egymással. A valódi márványosságot jókor ráhintezett
