Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - Az inga és központfutó gépek
Az esés törvényei. 45 Az Aticood angol által sokkal később (1774-ben) szerkesztett esés-mérőn e törvények kényelmesen észlelhetők. Az esés törvényei, mint mondtuk, az inga mozgási tüneményeiben is nyilvánulnak és az ingatörvényei csak a szabad-esés törvényeinek meghatározott dologra való alkalmazása. Az inga mozgása t. i. nem egyéb, mint egy magasabb pontról való esés egy alacsonyabban fekvőre és ismételt emelkedés a tehetetlenségnél vagy az eleven erőnél fogva, melyet az inga nehéz tömege esésközben nyert. Az eleven erő elnevezés régi és értjük alatta a mozgó testek azt a képességét, hogy más testeken bizonyos hatást bírnak életre kelteni, vagyis azokat szintén megelevíteni látszanak. Ez az eleven erő tartja fen az inga mozgását. A mennyire gyorsul a sebesség a mozgás első felében esés közben, épen any- nyira egyenletesen lassúdik a másodikban. A középen, a hol a súlypont a legmélyebben jár, legnagyobb a sebesség, még pedig egy könnyűszerivel megbizonyítható törvény szerint ez épen olyan nagy, mint volna akkor, ha az inga nem c-ből e-be (56. ábra) ívben, hanem a magasból d-ből e-be esik. A lengés idejére, vagyis a tartamra, mely az ide-oda járásba telik, az inga anyagának és súlyának semmi befolyása nincs ; úgyszintén — ha nem nagyok a kitérések — közömbös az is, mily nagy a lengés, csupán az jő tekintetbe, mily távolságra esik az inga. Mennél rövidebb az inga, ez annál gyorsabban leng ; ennélfogva két különböző hosszaságú ingalengés tartama arányos a hosszaság négyzet-gyökével. Az 1 méter hosszú inga kétszer leng, mialatt egy másik 4 méter hosszú csak egyszer. Az inga alkalmazása. A lengés tartamának egyenletessége alkalmas eszközül kínálkozott az időmérésre, és már Galilei ajánlotta az ingát e czélra. Egy 1639. jiú. 5-én Lorenzo Reálishoz, a holland-keletindiai társaság ten- gernagyjához intézett levelében, a kivel Hollandba költözése czéljából alkudozott, azt irá : «Időmérésre egy sárgaréz vagy rézingát használok, melynek szelménye (sektor) 12—15 fokú, s sugara 4 arasznyi. A szelményt a középsugárban vastagitom és nagyon elvékonyítom két oldalt, hogy a levegő minél kevesebbet álljon neki ellent. Középpontján egy nyílás van, melyen oly vas megy keresztül, minőn a mérleg mozog. Ez a vas alul éles szegletű és két ércz- támasztékon nyugszik. «Ha már most» mondja tovább, «a szelmény a tetőirányos állásból eltereltetik és esésnek bocsáttatik, számtalanszor leng, mielőtt megállapodik. Hogy azonban a lengéseket folytassa és mindig jókorát kitérjen, annak, ki mellette áll, időnként nagyot kell rajta löknie.» A lengések számbavevésére Galilei kis homokkereket ajánlt, mely minden lengésre egy foggal tovább mozog. Ez eszköznek mint látjuk, elég híja volt arra nézve, hogy tökéletesnek mon- dassék. Ennek a feladatnak megoldása Huyghens mathematikusra várt, ki 1656-ban tökélesíté az ingát pontos időmérésre azáltal, hogy kapcsolatba hozta horoggátlóval és súlyos kolonczokkal, melyek a járást eszközük. Hogy mily módon alkalmazta Huyghens az ingát, hogy az órák művét megindítsa, mutatja a 57. ábra. Az L inga függőpontján ide-oda leng, minden lengésével a g g kapcsot velejárásra kénytelenítve, mely felső végével vízszintes tengely körül forog. Ugyan e tengelyen van az A fí gamókkal a kerék fogaiba két oldalt bekapó horog. A kereket egy ráakasztott súly, a koloncz, hozza forgásba ; de a forgás nem történhetik megszakítások nélkül, mert a horog gamóinak egyikével ebben gátul a 56. ábra. Egyszerű inga.
