Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
4. kötet - A bor
A szőlőtőke. 105 kezében a növény úgy neki indult a növésnek, hogy a csonton alul és felül is kibújt. Ismét attól tartott, hogy elszárad. Ekkor egy oroszlán csontját találá, ez vastagabb volt a madárcsontnál s a növényt madárcsontostul az oroszláncsontba dugta. A növény azonban ebből is kinőtt. Ekkor szamárcsontot talált, ez még az oroszláncsontnál is vastagabb volt, és a növénykét madár- s oroszláncsontostul a szamárcsontba dugta, s így érkezett aztán Naxiába. Mikor a növényt el akarta ültetni, azt látta, hogy gyökerei a madárcsont, oroszláncsont s szamárcsont köré erősen ráteker- kődztek. Mivel tehát a gyökerek károsítása nélkül a csontokból ki nem vehette* úgy, a hogy volt, ültette el ; a növény gyorsan nőtt fel s Dionysos nagy örömére a legszebb fürtöket termette, a melyekből készíté az első bort, s az embereknek nyujtá italul. De milyen csudát ért meg vele ! A hogy az emberek itták, kezdetben úgy énekeltek tőle mint a madár, s ha többet ittak, oly erősek lettek, akár az oroszlán, de ha még többet ittak, olyanok lettek mint — a szamár. A régi elmés monda révén térjünk át a szőlőtőkére, melyet Európa déli részének bortermesztő népségei az általuk meghódított országokba plántáltak át, így hazánkba is, melyben állitólag Traján római császár Ki-, u. 101-ben honosította azt meg. Probus római császárról, ki a mai magyar Szerémség szülötte, azt írja Sextus Aurelius Victor, 4-dik századbeli római író, hogy 280 körül ő ültette be a Tokaj-Hegyalját szőlővel. A római gyarmatosok alatt, úgy látszik, hogy aztán nagy kiterjedést nyert a szőlőmívelés. Attiláról pedig biztosan tudjuk, hogy Pannonia borával látta el vendégeit, sót a nászéjen történt halálát is a bornak tulajdonítják, melynek heve orra vérzését indítá meg. A nyolczadik században Krem bolgár fejedelem a tökeültetvényeket azonban nagy részben megsemmisíthette, mivel a meghódított avar törzs pusztulását a túlságos borivásnak tudta be. Később mindamellett a bortermesztés ismét elterjedt s őseink beköltözésükkor már mindenütt találtak szőlőültetvényeket. Árpád már áldomást ihatott termésükből. A hazánkon keresztül vonuló keresztesek 1046-ban szintén találtak már szőlőhegyeket Sopronmegye vidékén. A bordézsma is már korán köszönhetett be, mert II. András egy 1222-ben kiadatott rendelete meghagyja, hogy ezentúl a dézsmát nem szabad készpénzen megváltani. A tatárjárás nagy pusztulást hozott a szőlökertekre is, miért is IV. Béla olasz gyarmatosokat hívott be a szőlőültetvények helyreállítására s azokat Tokaj, Liszka, Olaszi körül telepíté meg. Állítólag ezek hozták be magukkal a furmint-tőkét, a tokaji bor ez édes anyját. Mátyás király a Campagneból s Burgundiából hozatott szölővesszőket s velők beültette a budavidéki lejtőket. A török hódoltság alatt a bortermesztés ismét elvolt nyomva, de azután felvirágzott s a tokajival utóbb (mintegy a 18. század elejétől fogva) a magyar bor világhírre tett szert. Az idegen talajból más vidékekre s így hazánkba is átplántált szőlőtőkéről azonban csakhamar ki kellett tűnni, hogy az égalji viszonyok közti nagy kiilömb- ség hatással van nem csak az érett szőlőre, hanem a tőkére is. Ha Italia enyhe égalja alatt a szőlőtőkét, mint kúszónövényt, egészen magára hagyhatták is, a Tisza, Duna, Piajua mentén elterülő mindenesetre zord vidékeken, a hol a nap sugarai mar nem oly forrók, nem számíthattak minden évben teljesen megérett szőlőre. Mivel pedig emberhez méltó vállalat volt a természet kedvezötlensége ellen küzdeni, s azt legyőzni, e vidékeken is végül a szerzett tapasztalatok, gondolkozás s szorgalom által kedvező sikerek érettek el. A bortermesztők a műkonyhát, a hol a szőlő nemes nedvének finom chémiai vegyiiletei érette fövülnek, a legfelső emeletről (mert itt van az a kúszónövény természete szerint) leszállították a földszintre, — mivel a szölöfiirtök, melyek az ég s föld közt lebegve, a korán beköszönő zord őszi éjeken csak félig-meddig váltak volna érettekké, itt lenn a földnek éjeken át kisugárzó Találmányok könyve. IV. \ 4
