Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)

4. kötet - A szeszes italok

A pároló készülékek. 101 tik. Ez tehát már a folytonosan működő készülékek közé sorolható, melyek közül a szeszégetés történetében korszakot alkotó Desrosne-félét mutatjuk be azzal az előre bocsátott megjegyzéssel, hogy ebben nem czefréből, hanem óorból fejtik a párlatot. All ez (53. ábr.) az A és fí lombikokból, a CG első megigazolóból, a D második megigazolóból, az E bormelegítőből s benne az S deílegmator kigyóból, az F hűtő­ből, a G szabályzóból a folyadék beömlésére (a <j uszógolyóval), a H tápláló medenczé- ből. Az A lombik, noha épen úgy, mint a fí lombik borral van teli, gőzkazán gyanánt működik ; a fejlődő viricsgőz mindkét megigazolóban a szakadatlanul leömlő borral jő érintkezésbe, mi által deflegmálás megy végbe; az alkoholban dúsabbá vált gőz az E edényben még erősebbé lesz s innen az F hűtőbe jut el. Hogy a megiga­52. ábra. Gall vízfürdős készüléke. zolókban csakugyan megigazulás menjen végbe, a lefelé áramló bornak bizonyos hőmérsékletre fölkeli melegítve lennie. Az H-ban fejlődő gőz az //f csövön a B lom­bik fenekére tolul. Mindkét lombikot egy tüzelő fiiti. A dd cső a folyadékot a máso­dik lombikból az elsőbe vezeti. A CC első megigazolóban számtalan félkörbe hajlított egymásnak álló egyenetlen nagyságú tárcsák vannak. Ezek által a felszálló gőzök sok borral nedvesített felszínt találnak s a borral általán, mely lépcsőzetesen hull alá, benső érintkezésbe jutnak. A D második megigazolóban hat szakasz van, melyekben a gőzök megsűrűdnek s kénytelenek a viricsen végig menni. Az itt levő kigyócső tekeriileteiben meggyűlő flegmát az U csövecskéken mm cső által elvezetik. A h csővel a langyosított bor az deflegmatorból a megigazolóba vezettetik be. Az F

Next

/
Thumbnails
Contents