Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 3-4. kötet (Budapest, 1878, 1879)
3. kötet - A telegraf feltalálása
Chappe hirezöje. 237 5 perez 52 mpercz alatt atb. Más országok utánozták ez intézményt, Svéczia 1795. évben, Anglia 1796-ban lord Murray rendszere szerint, Dánia 1802-ben, Poroszország 1833-ban, Ausztriában (Bécs és Lincz közt) 1835-ben, Oroszországban (Varsó-Szt.- Pétervár közt) 1839-ben stb. De bár mennyire is terjedt el ez intézmény, bár mennyire bámulták meg, az a nagy hibája volt, hogy csak nappal és tiszta időben volt használható. Ha eső vagy köd állt be, és ha a sok közül csak két állomás közt is, az egész működés egyszeriben megakadt. S úgy történt ama idők hírlapjaival, hogy sürgönyeik ott szakadtak meg gyakran, hol legérdekesebbeknek ígérkeztek. Az optikai hírezők mellett röviden fölemlítünk még néhányat, melyek külöm- böző időkben szóba jöttek és részben végre is hajtattak. Az az észlelet, hogy a hang a csövekben haladtában csak kissé gyöngül, a több ízben említett nápolyit, Portát, 1579-ben arra indítá,hogy az ó-korban használatos kikiáltó vonalak helyett hangzó csöveket hozzon javaslatba. E hang-hirezők azonban, ámbár gyakran, többi közt Gauthey szerzetes által is, ismét felszínre hozattak, nem igen terjedtek el ; nagyobb intézetekben, gyárakban s ilyf. azonban hasznát veszik. Azokat a javaslatokat, hogy kiilömböző hangokból betűrendszer alakítassék, melynek szóvivői Doull, Sudre s mások voltak (zenei hírezők) csak a teljesség kedvéért említjük meg. Épen így nem kaptak fel a légnyomatú telegrafok sem, melyekben a levegőt nyomták volna csövekbe s az a másik oldalon buborékokban bugyant volna ki a vízből (Rowley 1838). A víznyomatú telegrafok a légnyomatúak sorsára jutottak. Egy U alakú vízzel telt cső képezte lényegét. Tetőirányos szárai egyenlő osztatúak s a két végállomáson vannak. Ha az egyikben a víztükör dugattyúval lenyoma- tik, a másikon majdnem ugyanazon pillanatban épen any- nyira fölemelkedik, tehát úszók által tetszés szerint betűk jelölhetők. Mikor a múlt század végén s a jelennek kezdetén a telegraüa nagy jelentőséget kezdett nyerni, Bramah (1796), Wallance (1824), Jobard (1827) és Joicett (1847) a régi rendszerek elvét előkeresték s törték magukat javításukon. De nem értek el vele semmit, mert egy részt kitünően megfeleltek az akkori kivánalmaknak a Chappe-féle telegrafok, másrészt pedig, mikor ezek utóbb a mai telegrafrendszer által fölöslegessé váltak, az ily fajta készülékek igazában nem részesülhettek figyelemben. A. villamos telegraüa csakugyan az egyedüli tökéletes messzehírező, s úgy tetszik, hogy a legszélső lehetőség is el van vele érve. A mai távolba hírezés fejlődésének három szakát külömböztethetjük meg, melyek jellemző vonása az, hogy egymásután a dörzsölési villamosság, a galvánosság és végre a villamdelejesség használtatott hatóul a hírező készülékben. A villamosság nagy haladó sebessége már korán kelthette azt a gondolatot, hogy ahírezésre alkalmas lehet. Renfrewben állítólag létezik egy 1753 febr. 1-ről kelt s E. M.-mel aláírt levél, melynek szerzője tanácsolja, hogy 24 drót vezettessék egyik állomásról a másikra, a melylyel eszmecserébe kívánunk lépni ; minden drót elé tétessék egy betűvel ellátott bodzafabél golyócska, a drótok pedig útjukban üveg vagy gyanta támasztékkal szigeteltessenek el. Ha már most az egyik állomáson az 279. ábra. A Chappe-féle hirező.
