Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A gyújtószerek feltalálása s a villó
284 A gyújtószerek feltalálása és a vilió. A csontok képződésében azonban nemcsak szervtelen anyagok munkálkodnak, azok főmennyisége inkább szerves természetű, az u. n. csontporczogó. Ha tehát csontokból vagy általán állati testekből állítandó elő a villósav, vagy tegyük mindjárt fel, maga a vilió, e szerves alkotó részek a szemtelenektől el lesznek választandók, és hogy belőlük minél nagyobb haszon kerüljön ki, kimerítő megdolgozás alá vétetnek. Chemiai gyárakban, melyek vilió vagy villókészítményekkel foglalkoznak, azért egyidejűleg gyártják az enyvet vagy vérlúgsót vagy szalamiát, úgyszintén a folyamathoz sziikséghes chemiai szereket : kénsavat s sósavat. Itt természetesen nem lehet feladatunk ily míveletet egész terjedelmében leírni, mert csupán a villóval s készítésével van dolgunk. De utalni akartunk arra, hogy mikép vág a chemiai folyamatok terén egyik ág a másikba s hogy minden átalakulás folyamatában a ré.szes anyagok különböző időpontokban mikép jutnak a hasznavehetőség állapotába. A vilió készítése. Jelenleg a csontok képezik az egyedüli anyagot, melyből a gyáros a viliót haszonnal nyeri. A villósavat tartalmazó csontföldet a szerves (porczogó) tömegből kétféle módon lehet elválasztani. Vagy elégetik e csontokat nagy aknás pestekben, melyek fenekén fatüzet szítanak, a míg a hő oly nagy fokra hágott, hogy a csontok maguk gyúlékony gázokat fejlesztenek, melyek aztán a tüzet táplálják. Ekkor csak a fehér csontföld marad vissza, mely túlnyomóan aljas villósavas mészből áll, míg az összes szerves részek elégnek. Az utóbbiakat jobban ki lehet használni, ha a csontokat zárt gőrebekben u. m. száraz párolás alá vesszik. Vagy úgy járnak el, hogy a csontokat, miután túlhevített vízgőzökkel vagy szénsulpliiddal való elbánással zsnűalaníttották, hígított sósavval öntik le s ez által a szervtelen alkotó részeket oldott alakba hozzák. Leginkább nagy kádakban történik ez, melyekben a csontok több napon át, hígított sósavval fedve, ha lehetséges meleg hő mérsékletben, vesztegelnek. A porczogóállomány lágy, sárgásfehér, oldat- lan álladékként marad vissza, mely a csontok korábbi alakját megtartja. A mészsók azonban felbomlanak; a sósav kiűzi belőle a villósav egy részét s elfoglalja helyét. Ez által chlorcalcium képződik és savanyú villósavas mész, mely vízben könnyen oldódik. Ez oldatot, miután szabad tűzön jól befőzetett, súlyának ötöd részét kitevő faszénporral keverik el sa jól megkavart keveréket egészeu szárazra főzik be. Ez állapotban, még azon forrón finomra porítják s kőedény-görebekbe teszik, melyeket, hogy a villósav át ne hathasson, agyaggal körül tapasztanak. A robbanások elkerülése miatt vigyázva kell a párolást végrehajtani. A göreb belsejében végbemenő folyamat igen egyszerű. A faszén a villósavra színítőleg hat s ugyanazt a szerepet játsza itt, melyet a fémeknek az érczekből való kiolvasztásánál ráruháznak. Egy más test oxygénjét kell magához vennie és ama testet félsz ab aditania. Itt a vilió az, mely a villósavból kiszabadul s mint gőz illan el. A görebek nyaka víz alá van vezetve s a vilió ebben fekete, szennyes állományként gyűl meg, mely jócskán sok szén, villóoxyd rondítókkal van eltelve, úgyszintén vörös, alaktalan villót tartalmaz s tehát további tisztításnak vetendő alá. Rendesen s legbiztosabban úgy történik ez, hogy a nyersanyagot víz alatt megömlesztik s szintén víz alatt zerge- bőrön átsajtolják. Az átsajtolásnak kitűnően megfelel a 150. ábrában bemutatott sajtó. A forró vizben (60°) megömlesztett nyers vilió kihűltével egy darab D zergebőrbe köttetik, melyet zsák formán kötnek be, s szitaszertín átlikgatott rézszűrőre tesznek, mely az A A nagy edényben áll. Ezt mintegy 50°-nyi vízzel annyira töltik meg, hogy a viliót ellepje. A vezetékben járó félgolyó alakú B B nyomóbélyeget a C C emeltyűvel a bőrzsákra nyomják s a forró vízben ismét ömledő viliót fokozott nyomással a bőr likacsain sajtolják át, míg rondítói abban visszamaradnak. Egyéb
