Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Az üveg és feldolgozása
Az üveganyag feldolgozása. 249 anyagok, melyek nem vegyültek, színén habként úsznak. Ez az üvegtajték, melyet vas kanalakkal szorgalmasan lefölöznek. Sok üvegtajték különösen akkor képződik, ha az alkálit hamu alakban alkalmazzák, mert ebben számos a rondító rész, melyek még nem ömlesztbetők. Az olvadási folyamat haladásáról úgy vesznek tudomást, hogy időnként próbát szednek ki s megvizsgálják. Ha a kovasav az aljakkal vegyült, neki fognak a higgasztásnuk (Läutern, raffiner). T. i. még nagyobb bőt fejlesztenek (hőszítás, Heissscbürren) s az ömlesztéket kevés időre veszteg hagyják. A hőmérséklet növekedtével bigfolyósabb lett az, s már most az eddig visszatartott lég- s gáz- liólyagesák elillanhatnak s a benn rejlő nehezebb rondítok könnyebben a fenékre szállhatnak. A liiggasztás befejeztével csökkentének (Kaltschüren) azaz a bőt annyira mérséklik, hogy az üveg nehezen folyósabb s a feldolgozásra alkalmas legyen. E hőmérsékletben — 700—800° C. — a kemenczét addig kell tartani, míg az összes üveganyag fel van dolgozva. Az üveganyag feldolgozása már most különböző módon történik. A képlékeny ömlesztékből mintázandó tárgyak vagy öntés vagy sajtolás, vagy pedig a legtöbbször, fuvás által készülnek. Az üvegfúvást, mint legtöbb érdeküt, előre bocsátjuk. Ki valaha szappanbuborékokat fúvó gyermekeket látott, e munkáról meglehetős tiszta képet alkothat magának. Az üvegfúvó, ki mellé mindig egy segéd van rendelve, az u. n. pipát (Pfeife, felle, pipe) egy faszájadzóval ellátott bosszú a b vascsövet (111. ábr.) fog a h markolatnál fogva a kezébe s zöldüveg-csürben állva, fehér - üveg-csürben azonban kiálló karú karosszék-félében ülve dolgozik. Előbb bemártja 111. ábra. Üvegfúvó pipa. a pipát az ömledt üveganyagba, melyből egy darab rátapad, melyet a padlón hem- pergetve golyóvá csinál, mire ezt valamennyire felfúja, hogy lássa, jól ragadt-e meg az anyag. Ha a szándékolt czélra nem volna kielégítő, még egyszer megmártja pipáját. Már most, ha pl. palaczkot akar csinálni, a lágy üveget üres golyóvá fúja föl, melynek, feje körül csóválva azt, hosszúkás alakot ad. Ennek megtörténtével a segéd veszi át a fúvást, a tulajdonképi alakító azonban egy fogóval, mialatt a hólyag folyton forgattatik, kiformálja teljesen a palaczkot, benyomja fenekét s tetőirányosan rányomja a hempergőre (Marbei, marbre), hogy ellapítsa, mire hideg vassal érinti azt a pontot, bol a palaczk a pipán ragad, s ez által lepattantja róla. A hempergő egy darab fa, mely sík részek mellett kerek mélyedésekkel bír s vagy a pipán tapadó üveg- hólyag lapítására vagy kerekítésére való, mi végből mindig nedvesen tartják. A hempergők néha öntöttvasból, sárgarézből vagy köszörült homokkőből valók. A lepattintás után az alakító munkás vasrudacskával kivesz a tégelyből egy csöpp üveget, abból fonalat fon, melyet néhányszor a palaczk szája körül teker, s így alakítja meg a duzzadt szájszélt, mire a kész palaczkot lassankint kihűtik. Ha a hólyag a munka alatt meg- vörösödik vagyis nagyon lehűl, egy a kemenczében levő külön tűzlikban folytonos forgatás közt ismét kihevítik, míg fehérre izzik. A finomabb, nevezetesen fehérüveg-munkánál, az alakító, mint már mondtuk, székben ül, mialatt a segéd fúja a hólyagot, a pipát pedig a szék hosszú karjain forgatja. Az edény füleit s egyéb kiálló részeket, mint a szélt is, külön tapasztják rá, mert a folyós, tésztanemű üveganyag könnyen alakul, s a részeket jól összeköti egymással. Minden a jó szemmértéken és a munkás ügyességén áll. Az ügyes üvegfúvó Találmányok könyve. II. QC)
