Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Az arany, platina s társai
A magyarországi aranytermelés, 177 kább aranybánya vidékeken van gyakorlatban, hol egyesek, többnyire czigányok, az érczzúzókból lefolyó s a patakok partjain lerakodott iszapot fogják mosás alá. A szászsebesi Oláhpián egyedül van kizárólagos aranymosás, hol 7000 □ ölnyi kültelken 70—80 egyén keresi napikenyerét aranymosással. Legjelentékenyebb részét a magyar aranynak a zalatnai bányakapitányság területén fekvő bányák szolgáltatják, úgyszólván felét összes évi termelésünknek s jelentőségüknél fogva az itteni bányaművelésnek és az érczek értékítésének itt követett módját teszszük előadásunk tárgyává. Erdélynek nyugati liegylánczában, Alsó-Feliérmegyében fekszik a zalatnai bányakapitányság legjelentékenyebb aranytermő vidéke. Az abrudbányai, verespataki bányakerület ez, melyhez Abrudbánya bányaváros Korna pusztával és Verespatak bányaközség tartozik. Összesen hét: az orlai, igréni, letyi, kirniki, kirnicseli, bóji s vulkói hegységben döngeti a sziklafalakat vascsákányaival a 4000-hez közel járó bányamunkás, a vájok, kik egy heti kőtörés, fúrás, robbantás életveszélylyel járó munkájukért fejenkint megkereshetnek 2, ritkábban 3frt bért. A bányákból kikerülő érczet minőségéhez képest különböző eljárás alá vetik. A szín-aranyat tartalmazó ásványt, a melyen az arany szabad szemmel látható, vasmozsarakban finom porrá törik, s ebből az alább leírandó aranymosó teknő által kivonják az aranyat, foncsorítják, kiégetik, beolvasztják és a magy. kir. váltóhivataloknál becsű után beváltják. A porításnál elhullott kőzetrészt pedig mint dúsérczet, a királyi kohónál váltják be. — Az éreznek egy más része szemelés alá kerül, azaz azokat a darabokat, melyek ugyan nem mutatnak szabad szemmel látható aranyat, azonban külsejük s a tapasztalat által bebizonyult előfordulásuk módja után ítélve dúsaknak tarthatók, kézzel elkülönítik a látszólag roszabbaktól. Amazokat szárazon apróra törik s szintén beváltás czéljából a kir. kohóba küldik. E szemelt érez után visszamaradt kőzet nagyját, apraját, a mely aranyat csekély mennyiségben s igen finom osztató állapotban tartalmaz, a kincstári bányákban még egyszeri aprítás alá fogják, hogy a zúzómű dolgát megkönnyítsék ; a magán részletbánya- birtokosok pedig ezt e zúzóérczet nyersen bányateknőkkel vagy talicskákkal osztják el maguk közt, s azt mindegyik saját vagy bérelt zúzójában dolgozza fel. A magánosok zúzóinak szerkezete igen egyszerű, sok részben tökéletlen. Egy tető alatt gerendű által emelt 8—10 nyíl jár a zúzóérczekkel megtöltött 17a láb mély köpükbe, melyekbe vizet eresztenek. A nyilak emelkedésükkel a vízzel feleresztett érczporladék egy részét kiemelik, s ezt az úgynevezett zagyvát a közetlenül a köpűk mellett lejtős síkú s durva vászonnal letakart „ponyvás szérű''-re locscsant- ják. A vászon kis mélyedéseiben, hézagaiban a lefolyó zagyvában levő színarany szemecskék legnagyobb része, mivel nagy a fajsúlyúk, leiilepeszik, ott akad, a többi tovább foly és a patak mentén mint árvízi rakodmány egyes nehezebb munkára képtelen személyeknek nyújtja mindennapi kenyerét, kik abból sikerrel mosnak aranyat. Minthogy az egész vidék nem igen gazdag vízben, Verespataknál és Komán a havat, esőt s csekély forrás vizeket tavakba gyűjtik, melyekből a vizet minden hét keddjén eresztik le a zúzok hajtókerekeire s szombat reggel már elzárják. A nyilaknak ezt a kényszerű szünetelését arra használják fel a bányászok, hogy a köpükbe töltött zúzóérczet liszt (mara) alakjában kiássák, melyből a teknővel az aranyat kivonják. A teknő egy 372" vastag, 15" széles s 18" hosszú juharfából faragott kis edény, mely igen simára van csiszolva s gyenge kénsavval megbarnítva. Ennek kezelése nagy gyakorlatot kíván, s csak ezáltal sajátíthatja el a kezelő mindazokat a Találmányok könyve. II. QO
