Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Az ezüst
Pénzverögépek. 165 és egy darab lágy aczélt tesznek alája, a melybe többszörös verés által a bélyeg domború vésete a kellő tüzetességgel és élességgel homorúan lenyomódik, mely aztán, miután edzést nyert a bélyegtőt képezi. Ily módon egy bélyeggel igen sok egymással egészen egyező bélyegtő készíthető. Ez aljában kissé boltos és egy szintén boltíves D aljon nyugszik, úgy hogy állását valamelyest változtathassa abban az esetben, ha a nyomás nem mindenütt egyenletes, vagyis, ha a pénztárcsa minden részében nem tökéletesen egyenlő. Az egész az RE talpon áll oly magasságban, hogy a lódító a munkások mellének magasságáig ér föl. A bélyeg és bélyegfő közti C közt, melyben a pénztárcsa fekszik, e e aczél- gyürű fogja körül, mely szorosan a pénztárcsa átmérőjével bír és op négy rúgó által egy helybe van kötve. E gyűrű arra való, hogy tárcsák körkerek alakjukat megtartsák és hogy minden pénzdarab egyenlő nagyságú legyen. E gyűrű széle a verés előtt vagy közben a vésett bélyegtő fölött annyival áll magasabban, a mily vastag a tárcsa ; mikor azonban a bélyeg a lökés után ismét felszáll, vagy a bélyegtő emelkedik vagy a gyűrű ereszkedik le, úgy hogy a vert pénzdarab kiszabadul a gyűrűből és félre tolható. Midőn pedig a bélyeg ismét esőben van, minden előbbi állásába pattan vissza és újabb tárcsa tehető a gyűrűbe. Nem ritkán egyszersmind arra használják a gyűrűt, hogy a pénzek szélén azt a czifrázatot sajtolják, melyet egyébként a reczézés által nyerne. A szél czifrázatai ez esetben a gyűrű belső felébe vannak mélyedve vésve és a pénzre domborodottan nyomódnak. De ha a gyűrű ekkor is, mint a símaszéltí verésnél egy darabból állana, a kész pénzdarabot el sem bocsátaná. Három darabból készül tehát, melyek rugó- erejöknél fogva a bélyeg megemelésekor kissé szétrugódnak. A zuhantó K G alsó részei, melyekre a bélyeg van illesztve, a HFperselybe vannak tokozva, a mely az L L nyújtványaival az 0 0 hornyokban fel- s alászállhat. A verőcsavar lökése által e persely a bélyeggel lefelé hajtatik, de az S S tekercsrugók által ismét fölemeltetik, mihelyest a csavar fölszáll. Az A csavar emelkedtében pedig magával ragadja, az nn gyűrűt (lásd a csavar nyak részét), és ez az ii vesszőket, melyek legalsó végükben a g g gyűrűt hordják, a melyen a P bélyegtő nyugszik ; ez utóbbi tehát emelkedéskor kénytelen betolulni az ee gyűrűbe s abból kiböki a vert pénztárcsát. Az Pi Pi és T T csavarok arra valók, hogy a HF perselyt állásában és menetében pontosan szabályozzák. A pénztárcsákat a régibb verőgépeknél kézzel tették az övezőgyürűbe ; az újabbaknál már mechanikai betevőt alkalmaznak, melyet maga a verőcsavar mozgat és a tárcsát alul a gyűrűbe tolja, a kész pénzdarabot pedig egy ott álló kosárba löki, úgy hogy a munkásnak a pénztárcsákat csak a betevőbe kell raknia és a kész pénzeket elhordani. A zuhantó újabban tökéletesebb készülékeknek engedett helyet. A régi gép időrabló volt az által, hogy a lódítónak nagy körlendülést kellett adni ; erőszakos hatása miatt csakhamar javításra szorult és különösen nagy hibája volt az, hogy emberi erővel kellett hajtani és semmi gőzgéppel nem volt kapcsolatba hozható. Az újabb verőgépek a könyökemeltyű alkalmazásán alapulnak, minőt a 66. és 67. ábrák érzékítnek ; ily szerkezetű készülékek vannak jelenleg használatban a pénzverőműhelyekben. Ezek ható módját könnyű megérteni ; A a bélyeg (66. ábr.) B a bélyegtő ; közzéjök egy tolóka rakja be a kiverendő tárcsákat és előbb a már készre kivertet kidobja, mikor ez a C gyűrű leszállása által kiszabadult. Az F rúd körhagyóan van összekötve a lendítő gerendűvel, s majd előre majd hátra mozog. Ez által a D könyökszerű darab ingó mozgást nyer. Abban az állásban, melyben az ábra a gépet mutatja, épen verés megy végbe; ha azonban D ismét hátrafelé
