Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Ólom, ón és higany
Az ónérczek előfordulása. 141 AZ ON. A közt a bat vagy hét fém közt, melyek már ősidőktől fogva az ember szolgálatában állanak, az ónnak bizonynyal a legkorábbi időkben különösen fontos helyet kellett elfoglalnia, mert hisz ón nélkül bronz se létezett volna, mely pedig egykor — habár bizonytalan is mi óta s meddig — a még föl nem fedezett vasat pótolta úgy a hogy. Az ón és réz egyesülten itt azt a szolgálatot tették, a mire külön egyi- kök sem lett volna képes, és ennek a magyarázata abban rejlik, hogy az ón lágysága mellett is más fémekkel, az ólmot kivéve, vegyülve, rendesen kemény ötvözetet képeznek. E tulajdonságot a középkor aranycsinálói oly rendkivüliségnek tekiuték, hogy az ónt e czímmel ruházták fel : «a fémek ördöge» (diabolus metallorum). Az ónnak fölfedezése nem járhatott nagy nehézségekkel, mert noha a természetben termékként nem mutatkozott (csak újabban találták szibériai aranymosó telepekben apró termékszemcsék alakjában) az ónkő, mint amannak oxydja, jelentékeny súlyával s keménységével, úgyszintén kristályosodásával valami különösnek tűnhetett föl, s a legkisebb olvasztási kísérlet szénnel elegendő volt arra, hogy a fémet világra derítsék. Az Ónérczek előfordulása ritka. Mindamellett a hajdan ínívelt népei előtt, melyek a földközi tenger keleti részén laktak, az ón már ismert czikk volt és, mivel Keleten sehol sincsenek óntelepek, egyszersmind fontos tárgya a kül- kereskedésnek. Az ón a fönicziek fő kereskedelmi árúja volt ; abból az országból szállították, mely még most is Európa fő tárháza, délkeleti Angliából (Cornwall és Devonshire). Ez ország benszülöttjei, mondja egy régi iró ónjukat vesszőkből fonott s állatbörökkel bevont csolnakokon szállították a tengeren a mai Spanyolország martjaira, honnan szárazon vitték a földközi tenger melléki kereskedelmi városokba. A görögök az ónt «kassiteros» néven ismerték, s Homér e néven említi, mely név a görögök előtt magyarázat nélküli idegen szónak tetszett, a miért is Herodot szerint az a nézet uralkodott róla, hogy az a nép vagy szigetek, honnan az ón kerül, viselik e nevet : kassiteridok. Már Aristoteles, ki K. e. 322-ben halt meg, megemlíti a Columbiában levő óntelepeket, a mi alatt valószínűleg a későbbi Cornwallt érthető. Plinius, ki egyébiránt a kassiteridok létezését mesének tartja, az ónt fehér ólom (plumbum album vagy candidum) név alatt ismeri, megkülönbözteti a tulajdonképi ólomtól (fekete ólom, pl. nigrum) s mindkettejük tulajdonságát leírja. A ó-korban az ónt a bronz készítéséhez használták, de magában is mindenféle edényekhez, továbbá nevezetesen réz tárgyak beónozásához, melyet úgy végeztek, hogy bemártották azokat olvasztott ónba ; e találmányt Plinius a galloknak tulajdonítja. Latin «stannum» nevezetét e fém a «stan»-tól vehette, mely névvel illették azt Cornwall benszülöttjei ; az angol «tin», melynek változata a német «zin», állítólag a dunaiaktól ered. Angliának egy kis része bír tehát azzal a szabadalommal, hogy a történelem előtti idők vagyis legalább is 3000 év óta a világot ónnal elláthassa, a nélkül hogy készlete kimerült volna, mert még manap is évenkint mintegy 150.000 mázsa ónt aknáz ki, a mi mellett Európa egyéb termelése csekélységgé törpül. Csak épen a szász-cseh érczhegységre szorítkozik ez, melynek bányáit mintegy a 12. és 13-dik század óta mívelik. Innen is mindössze csak körülbelül 4000 mázsa kerül évenkint. A mit Franezia-, Spanyolországban, Portugáliában nyernek, jelentéktelen és csak régibb idők böngészete. Magyarországon tudtunkkal csak Vargyas az a hely, hol ón fordul elő.
