Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
64 A vas és a vasipar. el egyszerre, elérik apránként az által, liogy a hengereket elhagyott anyagot több más henger közt járatják el, melyek ürege az alakra nézve egyugyanaz, de nagyságra nézve fogyó. A vas tehát egyre jelentős nyújtást szenved, és a nyomás folytán mindinkább tömörül. A vaskohók a műhelyeknek még azzal is kezére járnak, hogy arúdvasnak még egyéb keresztmetszetet is adnak, pl. tojásdad, öt-, hatszegűt stb. Az ily rudak többnyire arra valók, hogy átmetszéssel lapokká daraboltatva, többé-kevésbbé kész árút képeznek, pl. csavarházat. Ily alakban a vas alakvas (Façoneisen, fer façonné, figured-iron) nevet visel. Az, hogy a vas fokozódó mérvben nyer alkalmazást hajók, hidak, csarnokok, lakóházak stb. építésénél, többféle alakú bengervas készítésére ösztönözte a kohászokat, melyet szögletvas (Winkeleisen) névvel illetnek, s melynél az anyagtakarítás s könnyűség szilárdsággal párosul. Van szorosabb értelemben vett szögletvas ( L ), T-vas ( T ), kettős T-vas ( X ), keresztvas ( —I— ) stb. A vasnak hengerlése a nyujtóművön hasonlókép, sőt még vonzóbb és tartósakban lebilincselő látványt nyújt mint a nagyolvasztó lecsapolása vagy a hatalmas öntöttmívek öntése. A hengerek hatalmas nyomása alatt az első pillanatban még formátlan, fehéren izzó, mérgesen sziporkákat okádó vastiisak viaszmódjára engedve egyre hosszabra nyúlik ; mindegyre hajlósabb lesz a tömeg, úgy hogy vas voltában alig hisz már az ember. Ha a rúdnak vagy sinnek kivánt mértéke el van érve, azt még azon izzón egy darabjával a földveremből kiálló és roppant erővel forgó körfűrészhez czipelik, hogy vele a torzult végeket levágassák és az egészet a kivánt hosszaságú darabokra szétvagdossák. Néhány másodpercz egy keresztmetszésre elegendő ; de minden egyes vágás minden színben játszó, az egész munkatért a mennyezetig betöltő sziporkák pompás tűzijátékával jár. A vaskohók közetlen készítményei közzé tartoznak még a nyers bodor/ és a huzal, a mennyiben ez két vas hengerpár közt kikészülhet. Mindkét készítmény vagy közetlen használat alá kerül vagy további finomításra más kezekbe jut. A bádog úgy készül, hogy a lehetőleg lágy és nyújtható vasat lapos rudakká hengerük ki, s ezeket darabokra gépollókkal szétmetszve bádoggá kinyújtják. Az előtt a bádog kalapácsolással készült, jelenleg általában és előnyösebben hengerek által, mert nagyobb egyenletességet érni el vele. Természetes, hogy e czélra egészen sima hengerpárok szolgálnak, melyek ép úgy mint a többi mind igen kemény öntöttvasból valók. A bádogok végső kikészülésükig többször mennek át a hengerek közt, mi közben mindig újból izzittatnak. Az utolsó hengerpár a kiegyengetésre való ; több bádogot egyszerre menesztenek át rajta, de minden egyes átmenetre egymáshoz más-más helyzetbe hozzák, és azonkívül fasulyokkal való veregetés által megszabadítják az oxydtól. A készre hengerelt bádogok nagy csomagokban még egyszer hevíttetnek, azon izzón erős sajtó alatt összesajtoltatnak és gépollókkal köríilmetéltet- nek. Azokat a bádogokat, melyek fehér bádognak vannak szánva, vagy melyeknél kiválóan sima felszín kívánatos, legvégül hígított kénsavval lemaratják, azután még egyszer izzítják zárt edényekben, s lassú hűlés után edzett aczélliengerek közt, hideg állapotban kihengerlik. A bádoghengei’lés mívelete sima hengerek közt megy végbe, melyek csapjaikkal sárgarézzel bélelt öntöttvas vápákban forognak. Az alsó henger mindig egy helyben marad, a felső helyhező csavarokkal emelhető és lebocsátható, mert a bádogtáblák minden újabb átmeneténél, azok vastagságának csökkentésére, a felső hengert mindinkább az alsóhoz kell közelebb hozni. Az aczélbádog gyártása az itt leírttal lényegben egyezik, és épen ily módon hengerük ki bádoggá a vörös- és sárgarezet, az argentánt, a bronzot, az ónt, ólmot, ezüstöt, aranyat és platinát.
