Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
A kovácsvas. 59 érintkezésbe hozni a vastömeggel, más szerkezetű pesteket eszeltek ki, melyekben a kőszén csak lángjával hat, és törekvésöket siker koronázta. Képünkön az A rács a tüzelőanyag befogadására való, honnan a lángok a b tűzhidon át a B tűzhelyre csapnak át, a hol a vas van berakva. Az a szitun (Schürloch) bedobják a kőszenet, mely az alólrói beáramló levegő által, mivel a 48—60 lábnyi magas C kürtő erős huzamot támaszt, izzóvá lesz és a B tűzhelyen nagy hőt fejt ki. A tűzhely, jobban mondva munkatér feneke áll 2—3" vastag öntöttvastáblákból, melyen a betett vas-salak csakhamar pépneművé lesz, látszólag fői és ez ágy az, melybe a d nyitáson mintegy 4 mázsa nyersvasat raknak. Ez elég hamar mégömled és erre kuruglyákkal és vasmankókkal, melyeket az e nyitáson vagy a d zárt ajtaján levő még kisebb nyiláson bedugnak, jól megdolgozzák, megemelik, forgatják, szóval: kavarják, hogy a beáramló levegő oxygénje által a nyersvasban foglalt széntartalom jobbadán elégjen és nyulékony vas maradjon vissza. A vaspépből öt egész hét buczát alakítanak a tűzön, összeforrasztják, kiveszik, pöröly alatt tömhesztik vagyis hasábalakot adnak neki és azonnal rúdakká kihengerlik. E nyers rudak rendesen sokkal inkább rondítva vannak salaktól, hogy sem rögtön használható kovácsvasat adhatnának. Ennélfogva tőkeollóval egy méter hosszú darabokra szeldeltetnek, s egymásfölé rakva a hegesztőpestben (Scliweissofen, welding-furnace, four à réchauffer) tétetnek, a mely rendesen a kavarópesttel van kapcsolatban, melytől berendezése nem is igen tér el, ebben izzitatnak és erre a hengerműben különféle rudakká, vasúti sinekké, bádoggá stb. nyujtatnak. Hogy a kavarópest lehetőleg hűsen tartassák a b és c csöveken hideg levegő vagy víz ömlik keresztül, és hogy a léghuzam szabályoztassék, arra való a felső kürtőnyiláson levő k szelep, melyet alulról tetszés szerint lehet nyitni, zárni. Egy kavorópest a kellő tüzeléssel és hegesztőpesttel napjában mintegy 36—40 mázsa nyersvasat dolgozhat fel és ötre van szükség, hogy egy nagyolvasztó által szolgáltatott anyaggal megbirkózzék. A frissttízből kikerülő vaskenyerek megdolgozására hosszú időn át vízi kerekekkel hajtott súlyos géppőrölyöket használtak. Ezek vagy fejes- vagy farpürölyök (Stirnhammer, front-hamer, frontal marteau, Schwanzhammer, tilt-hamer, marteau à queue) ; az egész különbség abban áll, hogy az előbbieknél (19. ábra) a vízi görönd bütyköi a pöröly hátsó részét lenyomva hatnak, az utóbbiaknál pedig azok fejét fölemelve. A fejes pörölyök vagy fanyelűek vagy egészen öntött vasból valók, súlyuk 700—1200 kgr. ütésük száma perczenként 40—60 , fölemelésük magassága 60—1 (X) cm. A farpőrölyök mindig fanyéllel láttatnak el ; a nyélnek az a része, mely a forgáspont mögött fekszik, az egésznek mintegy harmadrészét teszi. A pöröly fejének súlya 200—750 kgr. ; emelkedése 50 cm., ütéseinek száma perczenként 20. Újabban e régi jámbor jószág mellé ifjabb, erősebb és gyorsabban ható társak szegődtek: a nyomogató, a buczamalom és a güzpőrüly. Az első készülék : a nyomogató (Quetschwerk, squeezer, cingleur) igen egyszerű, (20. ábra) s oldalt nézve inkább olló-félének nézhető ; alakja után a munkások krokodilnak vagy alligátornak híják. A bölcsőszertíen alakított emeltyű jobb karjának alja széles lapú és a közet8* 19. ábra. Farpöröly. a. A görönd. b. A bütykök, c. A pöröly könyöke, rí. A könyök ütközője, e. A pöröly foglaló gyűrűi, /. A pöröly feje. g. Az üllő.
