Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A fa- és szalmafonás
A fa- és szalmafonás. megdolgoztatnak. A keskenyítő hatója két egymás mellett fennálló metszőpengéből áll, melyekben a szikáncsok egyenlő szélességet nyernek és mindkét oldalon sírnák s egyenesek lesznek. A kosárfonás s kötés csupa apró fogásokból áll, melynélfogva annak tüzetes leírása igen bajos. Egy fakorongon csöves oszlop áll, melyben fel-alá jártatható egy rúd, mely szorítócsavarral szilárdítható. Ez a rúd szolgál a munkadarabnak nyélül, mely szintén csöves, és ebbe illesztetnek a fonáshoz szükséges segédszerek, t. i. a i'saptató (Klemme) és a különböző alakú u. n. dwjók (Stöpsel). A csaptató harapófogó-féle igen széles faeszköz, mely csuklópántokon (Charnierband) nyílik s csavarral zárható. Ez szolgál tartónak lapos fonadékok munkálásánál pl. födelek s kosárfenekeknél. A kosárfonást a fenékkel kezdik, mire a csaptató félretétetik és helyébe a dugót illesztik, vagyis egy lapos, nyeles korongot, melynek nagysága a fenékével egyezik. Miután a fenék a korongra néhány szöggel megerősíttetett, belédugdossák a nyúlványokat (bordákat) és alulról fölfelé menve kígyósán beléfonják a harántvesszőket. Ezeket erre az ütősulyokkal (Klopfeisen) szorosra összeverdesik. A sr.’yok vagy sárgarézből van öntve vagy vasból kovácsolva, 9—12 hüvelyk hosszú s bunkóban végződik. Azokat a helyeket, hol valamely vessző vagy szikáncs végződik s újat kell munkába venni, úgy rejtik el, hogy a fonadéknak legkevésbbé szembetűnő oldalán hagyják abba s nagyon rövidre vágják el. A kosárfonó végül mívét különös fonadékkal látja el karimáján, mit hajtókának (Umschlag) nevez. A nagy kosarakat szabad kézzel készítik. A szögletes, kanyarított s hasonló kosarak fa mintákon készülnek, melyek külseje a kosár belső alakjával bir. A kész kosárárúkat, amennyiben nem líántatlan vesszőből készültek, tiszta vízzel lemossák, a finomabbakat kéngó'zzel fehérítik, másokat kenőczeznek, fénymázolnak vagy bronczolnak. A kosárkötőnek ehhez is kell értenie. Némely tárgyakat mint a szánderekakat, gyermekkocsikat már tartósságuk miatt is lenolajkenőczével kell bemázolni. Ezeket tehát legelőbb forró enyvvel alapozzák, aztán még többszörösen ellátják kréta- és enyvalappal, a mire tetszés szerinti festék fölvételére alkalmasak. A festék szintén enyvvízzel van föleresztve, s csak ha eléggé megszáradt és el van telve (satt), lehet bevonni lenolajfirneiszszel vagy a körülményekhez képest olaj vagy borszeszfénymázzal. A bronczolás úgy megy végbe, hogy a még nem egészen megkeményedett fénymázat beecsetelik bronzporral. A szalmafonás. Ez a nővilág egészen sajátos urodalma s pedig elvitáz- liatlan ; mert míg a csipkekészítés és hímzés terén a gép versenyre kelt vele, a szalmafonást még érintetlenül hagyta. A legjobb szalmafonadékot tudvalevőleg Olaszország szolgáltatja ; mert csak az olasz föld termi meg a finom, hajlékony szalmát egész tökéletességében, Flórencz környéke egy évben 4—5 millió tallérnyi árút visz a világpiaczra belőle feldolgozva, melyből a nyersanyag az értéknek mintegy negyedrészét képezi. A szalmafonadéknak legjobb anyag a tavaszi búza szára, melyet e czélra külön vetnek s pedig igen sűrűn. Legjobban szeretik a dombos oldalt kiszemelni s kerülik a zsíros talajt. Szorgosan gyomlálják a burjánt, s fát még a szántóföld szélén sem tűrnek meg, hogy a nap egész erejével süthesse a talajt. Ha a búza junius végével annyira érett, hogy szeme majdnem ki van fejlődve, de belseje még teljes, a szárakat gyökerestől egyenkmt s elővigyázattal kihúzzák, 3—4- napig rendekben hagyják, a mi által több szívósságot nyernek, erre kiválogatják a foltos s egyébként alkalmatlan szárakat és a többiből 30—GO gramm nehézségű nyalábokat kötnek, melyeket 2 vagy 3 hétre kitesznek a napnak és harmatnak, részint hogy teljesen kiszárítsák, részint hogy bizonyos fokig fehérítsék. 140
