Bittó Béla: Szabadalmi intézményünk történeti előzményei (Budapest, 1942)

I. Fejezet. Gyári szabadalmak - Régibb gyári szabadalmak

Mivel De Monte Gratiae Daniel Erazmus, a római szent biroda­lom lovagja, felségünknek alázatosan jelentette és legalázalosabban előterjesztette, hogy ő erre a célra alkalmazandó ügyintéző és igazgató embereivel és aszerint, amint azt a körülmények javasolni fogják, a maga által kiválasztandó más egyé­nekkel társulva, kegyünk és kegyelmes engedélyünk hozzájárulásával a saját maga részére az említett magyar királyságunkban a kereskedelem és kézműipar be­vezetését és létesítését javasolta. Éspedig új kézműipari gyárat, vagyis festő­műhelyt, posztónyíró és illesztő, sajtoló és csinozó gyárral kapcolatban óhajtana állítani, amelyben a finomabb, sőt még a saját költségén külföldi tartományokból a magyar királyságunkba behozandó durva és fésületlen (egyszerű) és más közepes és silányabb minőségű posztót minden faja minőségében, minden színben: zöld. világos, telt, sötét, keményen tartó, enyészhet ellen, elsősorban bíbor, kosen ill, karmezin és skarlát nevűekre, kékre, zöldre, sárgára és feketére, valamint egyéb különféle fokozatú és keverék színekre is festené és egyébiránt minden egyes posztó féleséget minősége szerint kikészítené. Elsősorban pedig a finomabb posz­tókat nemcsak a közönséges magyar vagy német, hanem még az általa behozandó angol és németalföldi posztóval egyező tökéletességre fogja kikészíteni, hogy be­csesebbekké, jóság és szépség dolgában az angol és belga posztókkal legyenek egyezőkké. Arra is törekedni fog, hogy műhelyében a foltos és elhalványult posztó és ruhanemű minden foltja kitisztítható legyen, azok felfrissíthetek, újtelt és állandó festékekkel újra festethessenek, úgyhogy azok újonnan Készülteknek látszassanak. Minthogy pedig ezideig Magyarországon csak silány, közönséges és a falusiak­nak is alig megfelelő posztói készítettek, amelyet maguk az azt készítők festettek meg közönséges, múlandó és elenyésző festékekkel és egyéb, a nemes és kiválóbb országbeli polgárok ruházatához méltóbb közepes és finomabb minőségű posz­tóból Magyarországon semmi sem készült és gyártatott, és azért minden ily fajtájú más festett és csinozott posztó nagy költséggel más külföldi tartományokból ho­zatott be a királyságba és árusíttatott itt nagyon drágán. Ugyanő azután arról is gondoskodni fog, hogy időjártával Németalföldről, Angolországból vagy máshonnan saját költségén Magyarországba behozandó em­berekkel a gyapjú, már amennyire ■ azt a magyar gyapjú minősége megengedi, jobban készíttessék elő és finomabbra legyen fonható és szőhető. Maguk az ország lakosai pedig lassankint megtanulhassák a finomabb fonást, szövést, a németalföldi poszlókészítést, sőt még az oly juhok tenyésztését és el­terjesztését is, amelyek amennyire azt a magyarországi éghajlati viszonyok és a legelők állapota megengedi, könnyebb és finomabb gyapjút adhatnak, úgy hogy ilykép időjártával, amennyire ez megvalósítható. Magyarországon belül minden fajtájú posztó, még a legfinomabb is gyártható, festhető és éppoly jól csinozható lesz, mint akár a Németalföldön és Angolországban. Abban bízik, hogy idővel ily vállalat lassankint elérhetővé teszi, hogy a jövőben Magyarország magamagát mindenben, ami a fonáshoz szükséges, elláthatja és idővel a kézműves iparok­ban bővelkedni fog. Sőt, esetleg előbb-utóbb a szomszédos tartományoknak árukkal és kézműipari cikkekkel is segítségére lehet és azok más áruival cse­rélhet és a kereskedelmet mindinkább kiterjesztheti, mert nincs a posztónál alkalmasabb más áru, amelynek révén valamely vidéken a nagy áruforgalmat köny- nyebben bevezetni és állandóvá tenni lehetne. Ugyanis minden nemzetnék, min­den embernek, bármily rangú, nemű, hivatalú, akár legfelsőbb, akár közepes, vagy alsóbb rendű legyen is, szüksége van posztóra. Elsősorban a magyaroknak, erdélyieknek, oláhoknak, moldvaiaknak, törököknek, perzsáknak és más keleti népeknek, akiknél a posztókészítés jóformán teljesen hiányzik és akik zöld és-

Next

/
Thumbnails
Contents