Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

Első függelék

vábbá mindazok, akik csatatéren, vagy ostromzár alá vett helyen, avagy e helyektől nyolc kilométernél nem nagyobb távolságban tartózkodnak. Kiváltságos végrendeletnél, ha a végrendelkező végrendeletét sajátkezűleg írta és aláírta, tanú nem szükséges, egyéb esetekben, kiváltságos szóbeli vég­rendeletnél is két tanú elegendő. Ily esetekben, ameny- nyiben a tanukra előírt feltételek egyébként megfelel­nek, 14. életévüket betöltötték is lehetnek már ta­nuk, ragályos betegség esetén pedig a tanuk együttes jelenléte nem szükséges. Az ily kiváltságos végrendelet általában csak az esetben érvényes, ha végrendelkező a kiváltságos vég- rendelkezésnek alapjául szolgáló kivételes helyzet megszűntétől számított három hónap alatt meghal, illetőleg a kivételes helyzet következtében holttánvil- váníttatott, kivéve, ha az, aki a végrendeletből ki­folyólag jogokat érvényesíteni kíván, bebizonyítja, mi­szerint a háromhavi határidőtől az elhalálozás bekövet­kezéséig az örökhagyó oly állapotban volt, hogy űjabb végrendeletet nem tehetett. III. A közjegyzői rendtartás módosításáról szóló 1888 :YII. t. c. Okirat által való bizonyítás csak közjegyzői ok­irattal történhetik: a) a hozomány átadásáról, illetőleg átvételéről kiállított elismervényeknél, akár a házastárs vág) jegyes, akár más részére állíttatik Id; amely elismer - vények azonban harmadik személlyel szemben csak akkor bizonyítanak, ha a házasság kötésétől és ameny- nyiben a hozomány később vétetik át, a bizonyítandó átvétel napjától számítandó három hó alatt adatnak ki; b) a házastársak vagy jegyesek által egymás ré­szére kiállított okiratoknál, amennyiben azok, mint bizonyító okiratok, harmadik személlyel szemben hasz­náltatnak. 552

Next

/
Thumbnails
Contents