Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
XII. Egyességek. Vegyesek
másért szavatosságot nem vállalunk és a mi kötelességünk a már említett engedményokiratnak az Önök költségére való kiállításán felül csak arra terjed ki, hogy amennyiben erre szükség volna, ügy a kezeink között levő, az ügyre vonatkozó iratoknak hitelesített másolatát Önöknek kiadjuk, amennyiben a hitelesítés költségeit önök előlegezik. Tisztelettel Közgazdasági Rt. JEGYZET: A visszterhes engedményező, ha ennek: ellenkezője kikötve nincs, felelős a követelés fennállásáért és általában annak behajthatóságáért is. (V. ö. szerző: A mindennapi élet jogi problémái II. kiadás 252. old.) 14. Tartozáselismerés, egyben utalványozás. Nagyságos Budapesten. 1936 július 21. Czobor Elek úrnak, Budapest. Első helyen alulírott Benedek Lajos ezennel elismerem, miszerint megejtett elszámolásunk alapján Önnek 8000. azaz Nyolcezer pengővel tartozom1, mely összeget köteles vagyok önnek megállapodásunk szerint folyó évi szeptember hó 1. napjától kezdődő- leg és minden további hó 1. napján folytatólag esedékes havi 500 pengős részletekben kamatmentesen megfizetni. Ezen tartozásom kiegyenlítéséül visszavonhatatlanul utalványozok önnek saját adósomnál a másodhelyen alulírott Téglás István kereskedő, budapesti (II. Tölgy-u. 17.) lakosnál 8000. azaz Nyolcezer pengő összeget, ki ezen utalványozást jelen levél aláírásával tudomásul veszi, mihezképest saját személyében feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállal az iránt, hogy függetlenül a közötte és közöttem fennálló elszámolási viszonytól, ezen 8000, azaz Nyolcezer 541