Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

XI. Család- és örökjog

kösödési szerződésben foglalt intézkedések egyoldalú - lag meg nem változtathatók. Győr, 1935 január hó 17. napján. JEGYZET: Az örökösödési szerződések annyiban végintézkedések, hogy halál portácp. .a?.nlnak. amellett azonban iyalósáiios szerződések is es mint ilyenek, törvényes ok nélkül egyoldaliilag meg nein másíthatok, illetve vissza nem vonhatók. Az örökösödési szerződés­hez ^írásbeliség szükséges és alaki szempontból csak úgy érvényes, ha ugyanolyan formák közölt jött Ietfé, mint a ncmkivételcs írásbeli. Házasfelek, * illetve jegyesek között kötött örökösödési szerződésnél a^ közokiratba való foglalás érvényes­ségi kellék. Bizonyos fokig szerződési jellege van a házasfelek által létesített közös végrendeletnek is, ha annak kölcsönös és viszonos (correspectiv) rendelkezései vannak. Amíg mindkét házastárs élet­ben van, az ilyen közös, kölcsönös és viszonos végrendeletet az egyik házastárs a másik tudta és értesítése- nélkül is vissza­vonhatja, minek azonban az a következménye, hogy a kölcsönös és viszonos végrendelet a maga egészében hatályát veszti (P. II. 287.) Lásd részletesebben szerző: A mindennapi élet jogi problé­mái II. kiadás 147. old. 12. Haléi esetére szóló ajándékozási szerződés. Halál esetére szóló ajándékozási szerződés, mely egyrészről özv. Csáki Józsefné sz. Gödényt Emilia úrnő, budapesti (IX. Viola-u. 11) lakos, mint aján­dékozó, másrészt özv. Holló Miklósné, szül. Oláh Anna, valamint Tibor Lászlóné szül. Holló Erzsébet és Káz- mér Elekné szül. Holló Margit úrnők, mindhárman budapesti (11. Hangya-u. 2) lakosok, mint megaján­dékozottak között, az alulírott helyen és napon a következőkben jött létre : 1. özv. Csiki Józsefné szül. Gödényi Emilia úrnő egvrészt rokoni szeretettől indítva, másrészt, hogy ezzel néh. férje végrendeletében kifejezett óhajának eleget tegyen, ezennel 20.000, azaz Húszezer pengőt ajándékoz özv. Holló Miklósné szül. Oláh Anna úrnő­nek, úgyr azonban, hogy ezen ajándékozás csak az ajándékozó halálával lép hatályba, tehát a megaján­476

Next

/
Thumbnails
Contents