Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

VIII. Hitelműveletek. Telekkönyv

pedig az aranyak árfolyama emelkedne, bankhelyi­ségemben (V., Hold-u. 12.) a TÉBE által megállapí­tott szokásos üzleti órákban való jelentkezés esetén azonnal kiegészíteni tartozom, úgy, hogy a kölcsön arany értéke mindenkor legalább 155 (Egyszázötvenöt) százalékos arányban fedezve legyen. Amennyiben ezen kötelezettségemnek eleget nem tennék, vagy egyéb­ként is telj es követelését — amennyiben az esedékessé lesz — minden járulékaival együtt ki nem egyenlíte­ném, úgy jogosult, de nem köteles a kézizálogul adott értékpapírokat, illetőleg azoknak egy részét, minden bírói közbenjárás nélkül a K. T. 306. §-a alapján a tőzsdén bárki által eladatni és a befolyt vételárat elsősorban követelése és annak járulékai, így különösen a III. pontban megállapított kártalaní­tási díj, törlesztésére fordítani, vagy pedig azokat ha­sonlóképpen követelése törlesztésére középárfolyamon magának megtartani, természetesen kötelessége lévén a netán mutatkozó fölösleget nekem azonnal kiadni, mint ahogy viszont én is a netáni hiányért a rész­vények értékén túlmenőleg egész vagyonúmmal fe­lelek. A kézizálogul adott értékpapírok megőrzéséről teljes felelősség mellett ön gondoskodni köteles lesz és fenntartom magamnak azon jogot, hogy ezen kézi­zálogul adott részvényeket az ön legalább huszonnégy órai előzetes értesítése mellett bármikor más, hasonló­képpen a budapesti tőzsdén jegyzett, teljes tőzsdei kötést alkotó és az én korlátlan és kizárólagos tulaj­donomat képező részvényekre kicserélhessem, vala­mint hogy a részvények árfolyamának emelkedése, illetőleg az aranyak értékének esése esetén a letét egy részét felvehessem, úgy azonban, hogy a kölcsön aranyértéke mindenkor legalább is 155 (Egyszázöt­venöt) százalékos arányban fedezve legyen, illetőleg maradjon, megjegyezve, hogy 7 (Hét) aranykoronánál csekélyebb árfolyamértékű részvényeket ön fedezetül elfogadni tőlem nem köteles. VII. Külön is kiemelem, hogy jelen megállapo­dásból kifolyólag közöttünk társas viszony nem jön 379

Next

/
Thumbnails
Contents