Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
VIII. Hitelműveletek. Telekkönyv
tárát kötelesek leszünk teljes érték erejéig saját költségünkön tűzkár ellen biztosítani és a vonatkozó biztosítási okmányokat kívánatra önnél letétbe helyezni, feljogosítván már most önt arra is, hogy netáni tűzkár esetén a biztosító társaság által fizetendő kártérítési összeget, a jelen okmány alapján, mint engedményes felvehesse és elsősorban követelése törlesztésére fordíthassa. Jelen megállapodás szerkesztésével járó összes költségek, így különösen annak illetéke, valamint a váltók bélyege minket terhel, az illetékkiszabás végett való bemutatást is magunkra vállaltuk, mit ha elmulasztanánk, a netáni felemelt illetékért is felelősek vagyunk. Per esetére alávetjük magunkat a budapesti központi kir. járásbíróság hatáskörének és illetékességének mindazon jogviták tekintetében, melyek jelen megállapodásból, illetőleg annak alapul szolgáló hitelügyletből kifolyólag netán felmerülhetnének. Teljes tisztelettel J unó Vegyipari Rt. Barta s. k. Barta Mátyás s. k. JEGYZET: Könyvkövetelések elzálogosítását illetőleg lásd a Kt. 304. §-át. 26. Finanszírozási szerződés aranykorona alapon, értékpapír fedezettel. Budapesten, 1924 január hó 2-3-án. Nagyságos Baranyay Ottó ny. őrnagy úrnak, * Budapest, IV., Váci-u. 4. Alulírott Hantos Imre értékpapírkereskedő, budapesti (V. Hold-u. 12.) lakos ezennel elismerem, miszerint előzetes szóbeli tárgyalásaink alapján a mai napon közöttünk a következő kölcsönösen kötelező megállapodás jött létre: 376