Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

VIII. Hitelműveletek. Telekkönyv

átvállalás jogerősen telekkönyvileg bekebelezve nincs, utóbbinak obligója is változatlanul fennmarad, mit Kemény János úr ezen levélnek velünk együttes alá­írásával is elismer. Hivatkozással az ön és Kemény János úr között 1931. évi március hó 4. napján létrejött külön meg­állapodásra, magunk részéről is elismerjük, hogy ön­nel szemben nemcsak a váltó alapján, hanem azoktól függetlenül köztörvényi úton is kötelezve vagyunk, tehát ön velünk szemben köztörvényi úton is eljárhat és követelését annak minden járulékával együtt érvé­nyesíteni jogosult, valamint leszögezzük azt is, hogy Ön tőkekövetelése fejében minden körülmények kö­zött legalább is 5000, azaz ötezer pengőt követelhet, illetőleg ennek megfelelő értéket, még ha a vissza­fizetéskor az ön által annakidején folyósított dollár­összeg ennél kevesebb értéket is képviselne. A 80/0-os kamat utólagos negyedévi részletekben fizettetett eddig is és fizetendő továbbra is. A jelzálogi fedezetül szolgáló gyári ingatlan 30.000 pengő erejéig az Általános Biztosító Társaságnál van tűzkár ellen biztosítva és kötelezzük magunkat, mi­szerint az ön érdekeltségét a Jt. 31. §-a alapján be­jelentjük és a vonatkozó függeléket 15 napon belül önnek átszolgáltatjuk. Kötelezzük magunkat az in­gatlant a hitelviszony egész tartama alatt legalább is fenti összeg erejéig biztosítani és a biztosítási díjak pontos kifizetését ön előtt mindenkor igazolni. Közöljük, hogy a gyári ingatlanon első helyen bekebelezett Kisipari Hitelintézetnek követelése ösz- szesen már csak kb. 6000 pengő erejéig áll fenn és kötelezzük magunkat a meghaladó részt töröltetni és ennek megtörténtét hasonlóképpen 15 napon belül ön előtt igazolni. Az önnek az első helyen alulírott Nantos kft.- vel szemben fennálló vagy fennállandó minden köve­teléséért, az összes járulékokat beleértve, alulírott Szegő Ernő a kezességet vállalom, olyképpen, hogy a kezességi kötelezettségem akkor és az esetben áll be, ha a főadóssal szemben a bírói eljárásnak meg-

Next

/
Thumbnails
Contents