Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
VII. Részvénytársaságok
képest az igazgatóságot, hogy a felügyelőbizottság tagjainak egyenként 200 pengőt a költségszámla terhére utaljon ki, végül pedig a közgyűlés, ügy az igazgatóság, mint a felügyelőbizottság tagjai részére a kért felmentvényt megadja. III. Elnök hivatkozik az igazgatósági jelentésben foglaltakra és utal arra, hogy a szenvedett veszteségek a társaság tartalékait már az előző években felemésztették. Miután pedig a mai gazdasági viszonyok között arra, hogy a következő évek nyereségeivel a most kimutatott igen nagymérvű veszteség eliminálható legyen, kilátás aligha van és ekként a társaság talán az évek hosszú során keresztül nem volna abban a helyzetben, hogy részvényeseinek osztalékot fizessen, más kiút nincs, mint az alaptőke megfelelő leszállítása, miáltal a kimutatott veszteség leírható és mód nyílik egy újabb tartaléktőke képzésére, tehát a társaság vagyoni helyzetének a megerősítésére. Indítványozza ehhezképest elnök, miszerint mondja ki a közgyűlés az egyes részvények névértékének 50 pengőről 30 pengőre, tehát a társaság alaptőkéjének 500.000 pengőről 300.000 pengőre való leszállítását, azzal, hogy az alaptőkének ezen leszállításával kapcsolatosan a kimutatott 36.492 pengő 75 fillér veszteség leírandó és az így fennmaradó 164.507 pengő 25 fillérből 4507 P 25 fillér új számlára vitessék át, míg 160.000 P egy tartalékalap létesítésére fordítandó. A közgyűlés az elnöki indítványt egyhangú határozattal elfogadja. IV. Elnök a most elhangzott határozatra való tekintettel indítványozza az alapszabályok 3. §-ának a módosítását és annak a következő szövegben való megállapítását: *3. §. A társaság alaptőkéje 300.000 pengő, mely 10.000 darab, egyenként 30 pengő névértékű, bemutatóra szóló részvényre oszlik.« A közgyűlés az elnöki indítványt egyhangú határozattal elfogadja és utasítja az igazgatóságot. 301