Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

IV. Vállalkozás. Alkalmaztatás

elkészíteni, az építkezési engedélyt megszerezni és annak alapján, mihelyt az időjárás ezt megengedi, a munkálatokat megkezdeni és azokat akként foly­tatni, hogy a vállalt munka legkésőbb 20 nap alatt l>efejezést nyerjen. 1 ' A terv és annak alapján készített statikai szá­mítások helyességéért vállalkozó felelős, mint ahogy felelősséget vállal azért is, hogy a hatóság részérói a használati engedély meg fog adatni. 2. A szerszámokat, állványokat, eszközöket vál­lalkozó köteles rendelkezésre bocsátani, ellenben a szükséges építkezési anyagokat építtető szerzi be. Ezen beszerzéseknél köteles vállalkozó építtetőnek se­gítségére lenni, az anyagokat megvizsgálni, mert azok jóságáért vállalkozó éppannyira felelős, mintha az anyagokat ő maga szállította, illetve a teljes építke­zést vállalatba kapta volna. 3. A kőművesmunkásokat vállalkozó állítja saját költségén, azonban a napszámosokat építtető fogadja fel és fizeti azok munkabérét, valamint biztosítási járulékát is; mindazonáltal ezen napszámosok is vál­lalkozó alkalmazottainak tekintendők, felettük ő ren­delkezik. értük felelős és azoknak az Országos Társa­dalombiztosító Intézetnél való bejelentéséről építtető költségén gondoskodni tartozik. A vállalkozó által alkalmazott kőművesek is bejelentendők az OTI-nál, ezek azonban a vállalkozó költségére történnek és tartozik vállalkozó igazolni, hogy az ezek után járó biztosítási járulékot (baleset és betegség) az OTI-nak megfizette. 4. Az egyes iparosokkal (ács, asztalos, lakatos 6tb.) építtető külön állapodik meg, mindazonáltal kö­teles vállalkozó azok munkáját is ellenőrizni, miután ezek munkájáért éppúgy felelős, mintha azokat maga vállalta volna. 5. Vállalkozót ellenérték fejében 4000 P átalány illeti meg, kiemelve azonban, hogy vállalkozó tartozik mindazon föld-, elhelyező- és Kőművesmunkákat la kivitelben elvégezni olyként, hogy a vállalat tárgyát képező épület rendeltetésszerű céljainak megfeleljen, 171

Next

/
Thumbnails
Contents