Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

IV. Vállalkozás. Alkalmaztatás

Amennyiben az építész valamely módosítás, vagy vál­toztatás pótmunka jellegét nem ismerné el, vagy pe­dig az azért felszámított összeg mennyiségét kifo­gásolná, úgy az építész rendelkezése akkor is feltét­lenül végrehajtandó, az így keletkezett vitás kérdés a végelszámolásig függőben marad. VIII. Vállalkozó az általa végzett munkákért, valamint a felhasznált anyagért és szállított berende­zési tárgyakért az épület tényleges átadásától szá­mított egy évig felel. Ezen jótállási éven belül köte­les vállalkozó a netán mutatkozó hibákat és hiányo­kat a hozzáintézett ily irányú felhívásra három na­pon belül pótolni, minek ha eleget nem tenne, épí­tész azokat vállalkozó költségére és veszélyére pótol­tathatja. A jótállási összeg csak ezen év letelte utáni utófelülvizsgálat eredményéhez képest fog vállalkozo­nale kiadatni. IX. A városi vízvezeték, csatorna, légszesz- és villanyvezeték bekötésével járó összes költségek, ha­tósági díjak és illetékek is vállalkozót terhelik, őt terhelik továbbá jelen szerződés bélyege és illetéke is, jelen okiratnak illetékkiszabás végett való be­mutatását is magára vállalta, mit ha elmulasztana, a netáni felemelt illetékért is felel. X. Jelen szerződés szempontjából teljesítési hely­nek Budapest tekintendő. Per esetére felek kölcsönösen alávetik magukat a budapesti központi kir. járásbíróság hatáskörének és illetékességének. Jelen szerződés felolvastatván, az előttemező ta­nuk jelenlétében helybenhagyólag aláíratott. Budapest, 1930. évi április hó 8. Előttünk : Dr. Stány József s. k. Bálint Imre s. k. m. tanú. Varga József szerelési vállalat Hantos Jenő s. k. pp. Nemes s. k. m. tanú. 168

Next

/
Thumbnails
Contents