Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)

VII. A szabadalmi hivatal személyi létszáma

282 tiszti ranggal és fizetéssel (1600 kor. fizetés, 700 kor. lakpénz) egy komát tolmácsi állás rendszeresíttetett. A hivatal személyzetének előlépési viszonyai, különösen a magasabb rangosztályban levő bíráké, a hivatal tiz éves fönnállása alatt, a lehető leg­mostohább volt, úgy hogy a hivatal alelnökének és a Vl-ik osztályba sorozott bíráknak — nem tekintve az 1904. évben általánosan engedélyezett pótlé­kokat — ma is ugyanaz a rangja és javadalmazása, ami 1896. évben volt! Pedig a hivatal alelnöki állásának az V-ik fizetési osztályba való sorozására, tekintettel az állással járó felelősséggel terhes fontos teendőkre, már 1897. évben megtétettek a javaslatok, de ez jóllehet, hogy ez irányban több ízben indokolt javaslat terjesztetett elő, mindannyiszor mellőztetett, mindössze csak annyi volt elérhető, hogy egy ideig az alelnöknek 1200 korona működési pótlék folvósíttatott. A szabadalmi hivatal fejlődése azonban magával hozta azt, hogy a hivatal szervezete idők folyamán úgy egészíttessék ki, amint az a közönség részére és az ügykezelésre helyesebb és célszerűbb ! így mind a szabadalmi évi és bejelentési díjak befizetése és ellenőrzése az eljárás folyamán igen nehézkesnek bizonyult, már az 1899. évi költségvetésben a szabadalmi hiva­talnál egy állami pénztár szerveztetek egy pénztárnokkal (2400 kor. fizetés. 800 kor. lakpénz) és eyy ellenőrrel (1800 kor. fizetés és 700 kor. lakpénz); 1901 óta egy pénztári tiszttel (1400 kor. fizetés 600 kor. lakpénz) ; hogy pedig a felszólalási tárgyalások jegyzőkönyvei szakképzett jegyző által pontosan vezettessenek, e célból ugyanekkor egy jegyzői állás (1800 kor. fizetés 700 kor lakpénz) is szerveztetek; melyhez a következő évben, midőn a védjegy­ügyek ellátása a szabadalmi hivatal hatáskörébe utaltatott, még egy jegyzői állás (2000 kor. fizetés, 700 kor. lakpénz) és két új hivataltiszti állás vétetett föl, a megfelelő számú napidíjassal és egy új hivatalszolgával. Míg a hivatal kezelő- és segédszemélyzete, amint látjuk, már a hivatal működésének első éveiben jelentékenyen is szaporodott, addig a hivatal bírói tagjainak létszáma egész 1901. évig változatlan maradt és csakis 1902. évben neveztetett ki egy a Vili. fizetési osztály utolsó fokozatába sorozott albiró, főleg azért, hogy a megszaporodott elektrochemiai találmányi bejelentéseket egy szakelőadó láthassa el ; az ezzel kiegészített létszám aztán megmaradt a hivatal 10-dik évi fönnállása napján is, holott pedig a földolgozandó munka­anyag aránytalanul több volt akkor, mint a hivatal fölállítása idejében. Epúgy változatlanul maradt a napidíjasok száma is, akik 1906. év végén is csak eggyel voltak többen, mint 1896-ban. Ezeknek helyzete az időközben alkotót díjnoki törvényen kívül csak azzal javult, hogy közülök négyen hivatali segédtiszti címet nyertek, s így előbb remélhetik, hogy rendes hivatal tisztekké kineveztetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents