Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)

II. Szabadalmi ügyek

Laboratórium. Levéltár és segédhivatalok. tagokat, tekintet nélkül arra, hogy azok a birói hivatal viselésére jogosító képesítéssel bírtak (1869. évi IV. t.-c. 7. §.), avagy nem, Ő cs. és ap. királyi Felsége által a hivatalt szervező kereskedelmi kormány mind bíráknak, illetve albirá/cnaZc neveztette ki; valószinűleg azért, mert a szabadalmi hivatal eljárásában a bírósági eljárásban szokásos és ott előírt szabályokat tartja szem előtt, határozatait pedig minden más fórumtól függetlenül önállóan hozza, mint ennek a m. kir. kereskedelemügyi miniszter a cs. és kir. közös hadiigy- ministerhez 76975/899. Vili. sz. a. kelt átiratában kifejezést is adott, és csakis igazgatási tekintetben áll a kereskedelemügyi miniszter felügyelete alatt. A hivatal nem állandó tagjait azonban a kormány már kültagoknak nevezte el, pedig ezek épen úgy vesznek részt a hivatal határozatai hozatalában, mint az állandó tagok. Tervbe van véve már régóta egy műszaki laboratórium fölállítása is. A tárgyalások ez irányban az illető szakminisztériumok közt már igen előre haladtak, remélhető is, hogy ez a szabadalmi bejelentések meg­vizsgálásához nélkülözhetlen mellékintézmény, amely egyúttal a műszaki tagok búvárkodásának előmozdítása céljából igen kívánatos, a hivatal részére emelendő állandó hivatali helyiségek fölépítésével egyidejűleg meg­oldást fog nyerni. A szabadalmi hivatal mellé több segédhivatal is szerveztetek. így a levéltár a szabadalmi lajstromok vezetésére és kezelésére, a szabadalmi díjellenőrzési naplók vezetésére, a szabadalmi leirások, rajzok, modellek őrzésére. Itt tekintheti meg bárki teljesen díjtalanul a szabadalmi lajstromokat, leírásokat és azok mellékleteit a megállapított hivatalos órákban, és nyer minden fölvilágosítást. ami ezen ügyre vonatkozik. Ugyancsak a szabadalmi levéltárban tétetnek közszemlére a szabadaimazhatónak talált találmányi leirások, rajzok és minták. Minthogy hetenként átlag 60—80 bejelentésre rendeltetik el a fölhivási eljárás foganatosítása, állandóan 480—640 közt ingadozik azoknak a bejelentéseknek száma, amelyeket a közönség a kitétel! teremben, nálunk a szabadalmi levéltárban betekinthet. A szabadalmi levéltár fölött a nagy felelősséggel járó felügyeletet a szabadalmi levéltárnok gyakorolja, ki jelenleg főigazgatói címet visel. Mellette van még a teendők ellátására egy segédhivatali igazgató s 4 iroda­tiszt, megfelelő számú napidíjas személyzettel és szolgákkal. Ennek a levél­tárnak a kezén a szabadalmi hivatalhoz érkezett csaknem minden bejelentés legalább is kétszer, megsemmisítési és megvonási keresetek ugyanannyiszor fordulván meg, tekintettel arra, hogy a kitett találmányi leírásokat betekintő közönségét is ezeknek kell kiszolgálni és ellenőrizni, felelősségük igen nagy, teendőjük pedig oly sok, bog}7 azt csakis a legmegfeszítettebb munka mellett képesek elvégezni. Másik segédhivatala a szabadalmi hivatalnak az iktató, a kiadóhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents