Benke Zsófia (szerk.): Iparjogvédelmi dokumentumok (Budapest, 2003)
Források jegyzéke az 1-3. fejezethez - 7. Az Országos Találmányi Hivatal szervezete és tevékenysége az 1960-as évek végéig (1957-1968)
543. Az igazságügy-miniszterhelyettes az Országos Találmányi Hivatal elnökének állásfoglalását kéri az iparjogvédelmi ügyekben eljáró tanács összetételére vonatkozó tervezett jogszabály módosításával kapcsolatosan. A válaszlevél után az Igazságügyi Minisztériumban megbeszélésre kerül sor (1965. március-április). OTH elnöki iratok, XIX-A-9-a-12-1965. 544. Az Országos Találmányi Hivatal elnöke közli az igazságügyminiszterrel, hogy az OTH I966. évi kodifikációs munkatervében a találmányi törvény előkészítése szerepel, mégpedig egy, már elkészített ütemterv szerint (1965. október-november). OTH elnöki iratok, XIX-A-9-a-84-1965. 545. A készülő szabálysértési kódex iparjogvédelmet érintő részének jogszabály-előkészítő munkája során keletkezett néhány, fontosabb dokumentum: Az Igazságügy-minisztérium főosztályvezetőjének felkérése az Országos Találmányi Hivatal elnökéhez, hogy vegyen részt a jogszabályalkotó munkában, mellékelve egy tervezetet; tervezetek bizottsági tárgyalásokhoz; újabb rendelettervezet (1965. június—1967. október). OTH elnöki iratok, XIX-A-9-a-56-1965. 546. Az Országos Találmányi Hivatal elnöke megküldi a Minisztertanács Titkársága vezetőjének „az ipari tulajdon oltalmára létesült uniós egyezmények lisszaboni és nizzai szövegének kihirdetése” tárgyában készített előterjesztését határozati javaslattal: majd ugyancsak megküldi annak kiegészítését. A kormány ennek értelmében kiadja a 3I88/I966. kormányhatározatot az ipari tulajdon oltalmára létesült uniós egyezmények 1958. október 31-én Lisszabonban és 1957. június 15-én Nizzában felülvizsgált, illetve létrehozott szövegének kihirdetéséről és megerősítéséről (1966. május-június). Minisztertanácsi előterjesztések, XIX-A-83-b-OO 164-1966. TŰK. 547. II/I966. (VI. 29 ) P M. számú rendelet az illetékekről, XI. fejezet, XIII. fejezet. Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1966. 415-416. p.,422. p. 548.1967. évi 7. számú törvényerejű rendelet az ipari tulajdon oltalmára létesült uniós egyezmények Lisszabonban az 1958. október 31. napján és Nizzában az 1957. június 15. napján felülvizsgált, illetve létrehozott szövegének kihirdetéséről. Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1967. 131-149. p. 549- 3/1967. (IV 1.) 0. T. számú rendelet az ipari tulajdon oltalmára létrejött uniós egyezmények lisszaboni és nizzai szövegének kihirdetéséről szóló 1967. évi 7. számú törvény- erejű rendelet végrehajtásáról. Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1967. 778-788. p. 550.4/1967. sz. elnöki utasítás az Iparjogvédelmi Nemzetközi Egyezmények legújabb szövegének hatálybalépéséről (1967. április 1.). OTH elnöki iratok, XlX-A-9-a-50-l967. 551. Az igazságügy-miniszterhelyettes és az Országos Találmányi Hivatal elnökének levélváltása a védjegytörvény előkészítésével kapcsolatos munkálatok tárgyában (1967. december-1968. május). OTH elnöki iratok, XIX-A-9-a-81-1967. 552. 58/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet a találmányokkal kapcsolatos egyes átmeneti rendelkezésekről. Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, 1967. 391-392. p. 183