Benke Zsófia (szerk.): Iparjogvédelmi dokumentumok (Budapest, 2003)

Bevezetés - 3. Iparjogvédelem a Szabadalmi Bíróság működése idején 1944-ig

19. «Am. 319 Melléklet a 19. atámú irontinyhut Indokolás „a m. kir. Szabadalmi Felsőbíróság megszüntetéséről és a kapcsolatos rendelkezésekről“ szóló törvényjavaslathoz. A találmányi szabadalmakról szóló 1896 ávi XXXVII. törvénycikk egyes rendelkezéseit módosító és kiegészítő 1920. évi XXXV. törvénycikk az ere­detileg felállított szabadalmi hatóságokat átminősítette, de azokat lényegük­ben továbbra is fenntartotta. így nevezetesen a 8eabadalmi Felsőbíróság, mely a korábbi Szabadalmi Tanács helyébe lépett, továbbra is eredeti szer­vezetében maradt meg. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítása céljából szükséges intéz­kedések tárgyalása folyamán azonban egy oly megoldás vétetett tervbe, mely lehetővé teezi, hogy a Szabadalmi Felsőbíróság, mint önálló intézmény meg­szűnjék és ügykörének ellátása már meglevő más intézmény hatáskörét»o utaltassák átr £ megoldás keresztülvitelére készült az itt fekvő törvényjavaslat és az ebbe foglalt rendelkezések életbeléptével a Szabadalmi FelBobiróeág, mint önálló intéaméuy teljezen meg fog ezűnni ée az ezen Felsőbíróság keretélien rendszeresítve volt külön elnöki állás illetményei megtakaríthatók lesznek Ami a megszűnő Felsőbíróság ügykörét illeti, ez bírói vonatkozásban a m. kir. Kúriára fug átszállani, ami pedig a Szabadalmi Bíróság feletti felügyeletet illeti, amelyet az 1886. évi XXXVII. t.-o. 24. §-ának ntolsó bekezdése éltei­mében a Felsőbíróság elnöke eddig is csak a kereskedelemügyi miniszter megbízásából és az ő közvetlen felügyelete mellett gyakorolt, ezentúl kizáró­lag közvetlenül fog a kereskedelemügyi miniszter álul gyakoroltatni. Az új rendezés mellett a szabadalmi ügyek feleöbbfokú elbírálására hivatott szervezet az eddigi állapottal szemben csak annyiban fog változni, hogy az illető tanácsban az eddigi felsőbirósági elnök helyett a m. kir. Kúria valamelyik tanácsának elnöke vagy helyettese fog elnökölni. Az eddigi tanácsok tagjai ez ideig felerészben a m. kir. Kúria blráiból,* illetve a m. kir. Műegyetem tanárai közül kinevezett ülnökökből állottak és o tekintetben az új rendezés nem fog változással járni. A törvényjavaslat 6. §-ában a m. kir. szabadalmi bíróságra vonatkozó­lag is vétetett fel egy rendelkezés, mely hivatva van arm, bogy a szaba­320 19. szám dalmi bíróság elnökének minősítését szabályozó eddigi rendelkezést kiegészítse Az 1920. évT XXXV. t.-c. 4 §-a 4-ik bekezdésének idevágó rendelkezése szerint ugyanis az elnök csak a szabadalmi vagy a rendes bíróságok bírái köréből nevezhető ki ée így a most javasolt új rendelkezés hiányában nem lenne lehetséges az elnököt a közigazgatási bíróság vagy más királyi bíróság bírái sorából kinevezni, ami pedig indokolatlan megszorítást jelentene, mint­hogy a közigazgatási vagy más királyi bíróság ügyei általában szintén közel állanak a szabadalmi bíróság feladataihoz. Minthogy az előadottak szerint az új megoldás mellett az eddigi szaba­dalmi felsőbíróság flgvkórének ellátása érdemi változás nélkül és az állam­kincstárra nézve megtakarítás elérésével less biztosítható, a fentiekben ismer- tetatt., törvényjavaslatnak elfogadását tisztelettel kérem. Budapest, 1927. évi február hó B én. Herrmann Mikta ». fc,-. hr ka , tmaitérr. 227/1 229- 1932:XVII. te. A találmányi szabadalmakról, továbbá a védjegyek oltalmáról szóló törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről. Magyar Törvénytár 1932. évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1933-136-145. p. 208. sz. miniszteri indokolás, az igazságügyi, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság 265 sz. együttes jelentése. Képviselőházi Irományok 1931-1936, IV. kötet, 11-14, 226-227. p. Képviselőházi általános és részletes tárgyalás: 113- sz. ülés. Képviselőházi Napló 1931-1936, X. kötet, 361-362. p. 227/2 (227) A Szabadalmi Felsőbíróság megszüntetéséről szóló törvényjavaslat miniszteri indokolása (1927) 230. 1933:XX. te. A magyar királyi Szabadalmi Bíróság bírálnak és hivatalnokainak felelősségéről. Magyar Törvénytár 1933- évi törvénycikkek. Franklin Társulat, Budapest, 1934.153-155. p. Törvényjavaslat miniszteri indokolással, az igazságügyi, valamint a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság 559- sz. együttes jelentése. K2-A-XIV 1 -45 (1933) Képviselőházi általános és részletes vita: 203. sz. ülés. Képviselőházi Napló 1931-1936, XVII. kötet, 405. p. 119

Next

/
Thumbnails
Contents