Ostwald, Wilhelm: Feltalálók, felfedezők, nagy emberek (Budapest, 1912)
Mayer
FELTALÁLÓK, FELFEDEZŐK 45 tavaszán, tehát alig 17 éves korában úgy ahogy letette és a tübingeni egyetem orvosi karára iratkozott be. Mig szaktanulmányait szabályszerűen végezte, fizikát rendszeresen nem hallgathatott, mert ez a tanszak akkor épp betöltetlen volt, viszont vegytanban Gmelinnél komolyan dolgozott. Öt évi tanulás után, egy tiltott egyesületben való részvétele miatt, az egyetemi tanács egy évre kizárta. Mikor ugyan e miatt vizsgálati fogságba került, a vizen kivül minden ételt visszautasított és igy el is érte, hogy a hatodik napon szobafogság árán kibocsátották; a kezelő-orvos kijelentette, hogy kényszereszközök alkalmazása Mayer szellemi állapotára végzetes lehetne. Miután a hazai egyetemről egyidőre kitiltották, Münchenbe, onnan pedig, nem érezvén itt jól magát, Bécsbe ment. 1838 januárjában visszatérhetett az egyetemre, letette első vizsgáját és az újonnan felfedezett santoninról szóló értekezésével elnyerte a doktori czimet. Ez az értekezés egyáltalán nem mutat kiváló gondolkodóra vagy kutatóra; néhány betegségi eset felsorolásából áll, amelyeknél a santoninnak a giliszta kihajtására szolgáló eredményéről számol be. Rövid svájci utazása felkeltette benne a nagyvilág megismerésének vágyát; hollandiai szolgálatba akart lépni, hogy rn.nt hajóorvos Jávába ke-