Szalai Emil: Előadóművész, gramofonlemez, rádió. Szerzőijogi tanulmány (Budapest, 1935)

VI.

107

ralis és gazdasági érdek épp az ellenkezőt javasolja és amikor az ily felsegítés szinte kizárólag külföldiek érdekét szolgálná, nem is szólva arról, hogy kétséges volna, a legnagyobb mértékben kétséges, hogy a világ minden táján szétszórt előadó- alkalmazók hozzájutnának-e ahhoz, ami áldozatra kényszerít- tetnének a hazai zenefogyasztók ezrei, nem épp a legkedvezőbb gazdasági helyzetben levő osztály: kiskorcsmák, csapszékek, tejcsarnokok, apróbb-nagyobb tánchelyiségek. Igaz, a rádió is, melyet természetesen nem sorozhatunk ebbe az osztályba, de a jog, mely alkalmazást nyerjen, nem lehet más, eltérő azon okból, mert az alkalmazás nemcsak kedvezőtlen gazdasági helyzetű zenefogyasztókat ér.

Arra az érzelmi mérlegre, amelynek egyik serpenyőjébe a lemezgyárak, — a bejátszó, beéneklö előadók jogán — a lemezek kelendőségének apadását vetik, a másik serpenyőbe azt az ugyancsak érzelmi érvet vethetni, melyet a szakirodalom is következetesen említ:* Nem általában az előadók nagy tömegének érdekéről van itt szó, hanem jobbára csak a legprominensebb előadókéról, azokéról, akiknek anyagi helyzete amúgyis felette kedvező. Ezek normális színpadi vagy hangversenyi működésük révén jelentős jövedelmet élveznek; lemezbeénekléseikért, lemezbejátszásaikért hatalmas díjazásokhoz jutnak akár átalányban, akár lemezkelendőség szerint díjazhatnak. Az az igény, amellyel a lemezgyárosok jelentkeztek, azt kívánja megvalósítani, hogy ezentúl minden lemez forgatásánál és minden rádióleadásnál élvezzenek további jövedelmeket és élvezzék ezt haláluk után 50 éven át.

Szemben áll ezzel a kevés prominenssel — a lemezgyárak

* Legrujabban Dr. Willy Hoffmann a Gewerblicher Rechtschutz und Urheberrecht 1934. dec. számában 705. old. „Würde man dem Künstler einen solchen Anspruch auf Entgelt für die lautliche Wiedergabe seiner Leistung vermittele jener Vervielfältigungsstücke zusprechen, so kämen die Vorteile daraus nur jenen wenigen einzelnen zugute, deren Leistungen vom Volksganzen besonders geschätzt und daher besonders gern gehört werden, die aber als Prominente bereits sich Einkünfte von einer Höhe zu sichern gewusst haben, die das Missvergnügung ihrer Berufsgenossen hervorgerufen hat. Der Gesamtheit der ausübenden Künstler würde damit nicht gedient sein.“