Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)
II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása
14 oly árújelzést kizár, a mely képes a közönséges vevőben az eredeti által keltett egyéni benyomást felidézni, azonban a gyakorlat igazolja, hogy vitatható hasonlóság esetében, a biró a felismerhető megtévesztési szándék daczára, az esetek legtöbbjében a bitorló javára volt kénytelen dönteni. Az ábrás védjegy, mint ilyen tehát a maga egészében, az összeállítása által létesült összbenyomás szerint birálandó el és így részesül oltalomban is, annak egyes alkotó részei magukban véve önállóan oltalom alatt nem állanak, nem is nyer arra, mint külön és önálló alkotó részre a védjegytulajdonos jogi oltalmat, a miért is bármely ábrás védjegybe bizonyos árúnemek elnevezésére általánosan használt és a forgalomban szokásos kifejezések is felvehetők a nélkül, hogy ez a védjegy törlésére okul szolgálhatna, másrészt a nélkül, hogy ezen mindenki által szabadon használható árújelzésre a védjegy tulajdonos kizárólagos jogot nyerhetne. Ott, a hol a figurális ábrák és oltalomképes szavak vannak egy védjegybe egyesítve, az egyik vevő a többiek felett kiemelkedő képet, másika pedig a jellegzetes szavakat fogja megjegyezni, minélfogva az ilyen összetett védjegyek is ösz- szeütközésbe jöhetnek hasonlóság tekintetében úgy az ábrás védjegyekkel, mint a szóvédjegyekkel. Áttérve a szóvédjegyek megválasztásánál követendő eljárásra, előre is jeleznünk kell, hogy a szóvédjegyek tekintetében a modern forgalmi törvényhozás egyik legfinomabb fejleményével,
