Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
733 fényképeink nem maradnak mögötte a külföldieknek. Magyarországon jelenleg már 342 fényképészeti műtermünk van, melyekben 465 segédmunkás dolgozik. És a mi felette örvendetes tény, hogy akárhány vidéki fényképészeti műtermünk van, a hol igazán jó ízléssel és nemes törekvéssel dolgoznak. A könyvkötészet régente sokkal nagyobb fényűzéssel ékesített munkákat végzett, mint napjainkban. Arany és ezüst domborművű, gyöngyökkel kirakott kötéseket ismerünk a legrégibb időkből. A nemes fémek és drágakövek akkor még nem bírtak oly értékkel, mint napjainkban és igy a könyvek bekötésére is felhasználták. Későbbi időkből azután, a középkor vége felé, már bőrkötéseket és préselt bekötési táblákat láthatunk. Nálunk Magyarországon a XV. században készült bőrkötéseink vannak, sőt Guttmann kolozsvári könyvkötőről is említést tesznek a régi iratok. A XVII. században pedig már külön könyvkötői műhelyeink is vannak. A könyvkötészet a múlt század vége felé és e század elején indult nagyobb virágzásnak ; de különösen az utóbbi két- három évtizedben oly fellendülésnek indult, hogy egyes könyvkötői műhelyeink mintaszerű berendezése és példásan szép munkái feltűnést keltenek még a külföldi szakember előtt is. Egyes szakférfiak ernyedetlen fáradozása és a legnagyobb tökély után való törekvése kiváló előnyére vált a könyvkötészeti iparnak hazánkban való felvirágzására. A czímfestészet, czímtábla és czímerjestészet a régi, jó időkben bizony nem volt ismeretes. Csak az 50-es években tartja szükségesnek egyik-másik kereskedő nevét a bolt falára avagy egyszerű nyers fatáblára rámázolni. A 70-es évek elején kezd ez az iparág némikép fellendülni és ezután a kereskedelmi élet fellendülésével és az Ízlés terjedésével mindinkább fejlődik. Napjainkban van már oly czímfestő czégünk, mely 30—40 segéddel dolgozik és bolttábláink között akárhány van, melynek elkészítéséhez művészi érzék és festői ízlésre volt szükség. A dobozgyártás az utolsó évtizedben szép virágzásnak indult, a mióta Dávid Károly az enyv nélkül készített dobozok gyártását hazánkban meghonosította. A sokszorosító iparágak külön pavillonja az ezredéves kiállításnak eg}dk legszebb és legdíszesebb épülete volt. A legnagyobb ékességét mégsem lehetett látni és ez az, hogy az iparosok saját költségükön építették. Ki-ki saját erejéhez képest kisebb-nagyobb összeggel járult hozzá a költségekhez és igy szerezték be azt a százezer forintot, a mibe az épület került és azt a szintén nem csekély összeget, melyre az üzembentartáshoz volt szükség. Minden egyes kiállító, a ki egyúttal résztulajdonosa volt a pavillonnak, dagadozó kebellel hallgatta azt a sok dicséretet, melylyel a nagyszámú látogatók mindegyike csodálkozásának kifejezést adott. Nagy volt a nyüzsgés-forgás egész nap, de különösen délután öt óra tájban zsúfolásig telt meg a nagy terem, melynek közepén ott zakatolt a Wörner-féle ikerkörforgó gép és százával meg százával szállította gyors egymásutánban a kiváncsi közönségnek a naponta megjelenő »Kiállítási Ujság«-ot. Innét azután felvonultak a fényképészeknek az emeleten elhelyezett kiállításába, hol gyönyörködve nézték a szebbnél-szebb képeket és gyors elhatározással még egy emelettel feljebb vonultak, hogj' a
