Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
657 Ez utóbbi intő megjegyzést saját tapasztalatainkból vett ténynyel illusztrálhatnék, azzal, hogy a kereskedelmi miniszter megbízása folytán közzétett kiviteli czímtár részére — a mely czímtár nemcsak a külföldnek, de igen sok esetben a hazai hatóságok részére is szolgált a hazai beszerzési források kézikönyve gyanánt — czégeink tetemes része háromszori felszólítás után sem küldte meg a bekért tájékoztató adatokat. A mi kisebb iparosaink, úgy hiszik, hogy üzletüket és készitményeiket csak kiállításokon ismertethetik meg. Sokat közülök visszariaszt ugyan a költség, de egyesek oly optimisták, hogy ki-kieveznek a világverseny háborgó tengerére, a hol aztán avatatlanságuk folytán lelkiismeretlen kalauzok, u. n. kiállítási ügynökök körmei közé kerülnek, értéktelen csecsebecséket, problematikus vagy épenséggel kompromittáló és kereszteket, érmeket szereznek be drága pénzen. A zöm úgy tapasztalta egyébiránt, hogy a nagy kiállításokon a kisiparos elvész a tömegben és ezért a szakkörök abban a nézetben vannak, hogy ezentúl a kisiparosok igazi versenytere a regionális kiállítás, a hol praktikus czélokat érhetnek el és kiterjeszthetik a vevőik körét, továbbá a helyi mnnkakiállitás, mely a tanonczokat és a segédeket sarkalja a haladásra. Az 1885. és 1896-iki kiállítások, iparfejlesztésünk ezen nagy próbatétei, után ezek a helyi kiállítások lesznek ipari életünk mértföldmutatói. A kereskedelmi minisztérium súlyt is fektet ezekre és módot fog találni arra, hogy a kiállítási technikában még járatlan elemeket a központi közegek támogassák. Leginkább a kereskedelmi muzeum van hivatva arra, hogy a nagyiparosoknak a külföldi kiállításokról hiteles tájékoztatást nyújtson, a kisipari köröket pedig a helyi kiállítások rendezésénél útbaigazítással, esetleg kipróbált kiállítási szakemberek kiküldése által, sőt berendezési tárgyak odakólcsönzésével is támogassa. Ezen általános fejtegetések befejezéséül arról a kérdésről teszünk említést, mely annyi kisiparos életpályájának a végén támad : az, hogy mivé lesz, a mire megöregszik ? Világszerte foglalkoznak a munkások aggkori ellátásának a kérdésével, de nálunk, a hol a kisiparosok nagy tömegei kereset dolgában nem sokkal jobban állnak, mint a Nyugaton a szakmunkás, legalább is épp oly fontos a kisiparosok aggkori ellátása és ezért már az 1887-iki országos ipartestületi gyűlés is foglalkozott a kisiparosok nyugdíjának a problémájával. A lehető legalacsonyabb kulcsot állapították meg és kitűnt, hogy kisiparosaink még a legkisebb járulékot sem tudják rendesen befizetni. Kényszert itt nem lehet gyakorolni, mint a munkásoknál, a kiknél a munkaadó levonhatja a járulékot a heti bérből. A kérdést nem tudták megoldani. És itt fölemlítjük, hogy Belgiumban a postatakarékpénztár nyugdíjpénztárt létesített, a mely szép eredménynyel biztat, mert az intézmény a szegénysorsu osztályban népszerű lett és igen könnyű befizetési módokat nyújt. Úgy tudjuk, hogy ezen üzletág behozatalával a magyar kir. postatakarékpénztár is foglalkozik és a kérdés tanulmány tárgyát képezi. Kisiparosaink talán itt megtalálhatják a nyugdíjkérdés megoldásának a módját. Az iparosság e kérdéssel újból és újból foglalkozik, de a nehézségek oly nagyok, hogy a legújabban is fölmerült javaslatok az akadémikus előtanácskozmányok stádiumán túl nem juthattak. Matlbkovits : Magyarország az ezredik évben. VII. 42
