Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
579 terracottagyárnak, mely főképen a profán építkezés számára az olcsó terra- cottákat tömegesen készítené. A terracotta esetről-esetre való mintázása költséges és csak is díszesebb épületek számára lehetséges. De egy nagyobb vállalat, mely egyes külföldi gyárak mintájára, a gyakrabban alkalmazott pár- kánydíszitések, frízek, oszlopfejek stb. mintáit készletben tartaná és minta- könyvalakban kiadná, melyhez alkalmazva tervezhetné már előre is az építész a homlokzatot, nálunk is életképes volna és kiállíthatná a versenyt a műkővel és. az olcsóbb, de nem tartós gipszöntvényekkel. Terracottát átalában Zsolnayn kívül csak nehány kisiparos és téglagyáros állított ki, kik ezt az árut is csak mellékesen készítik. Kiválóbbat csak Vögerl J. mutatott be, kinek rococo-stilu és virágos keretei igen finoman voltak mintázva. Az olcsó gipszöntvények és a műkő versenye vezette már a külföldi • terracotta-gyárosokat arra, hogy csak is a terracotta minőségének és tartósságának emelésével győzhetik le a kevésbbé tartós, de olcsó árukat s mind több és több kísérletet tesznek, a keményre égetett kőanyagszerü terracotta készítésével. Zsolnay is, ki a terracotta- és építési majolikával már oly szép eredményeket mutatott fel, ez úton haladt és a már említett kőszerü pyro- granitból készít most épületdiszitményeket is. Egy homokkőszerü, finoman kidolgozott gót toronycsúcscsal bemutatta, hogy a mit csak kőből kifaraghatni, mindent ebből az anyagból is el lehet készíteni. A pvrogranit-terracottának mint épületanyagnak, miután újabban az ipar- művészeti muzeum épületén alkalmazást talált, remélhetőleg nagyobb jövője lesz, a mire valóban hivatva is van, mert a keményre égetett kőanyagáru, mely a legfinomabb díszítmények készítésére is alkalmas, az időjárásnak jobban állhat ellen, mint bármely faragható természetes kő. Az épitőmajolika gyártásával is csak Zsolnay foglalkozik és eredményei e téren ismeretesek. De ezekről nem annyira a kiállításon, hol kivitt munkáinak csak egyes töredékeit láthattak, mint inkább fővárosunk számos köz- és magánépületein győződhetünk meg. Mint újabb munkát elég csak a belvárosi templom majolika-oltárát, a földalatti vasút bejáróit és az iparművészeti muzeum új épületét felemlítenünk. Kályhák. Bár a modern töltőkályha sok anyagi előnyt nyújt, a régi agyag-kályhaipar mégis újból felvirágzott, mert az agyagkályha nemcsak hogy kellemes egyforma meleget tart, de egyúttal a jól berendezett lakásban bizonyos fokig a fényűzésnek is tárgya. A körülbelül 20—30 év előtt megint divatba jött renaissance, de különösen a kedvelt ó-német bútorzathoz sehogyse illett az alaktalan, dísznélküli vaskályha és közönségünk megint kereste az ódonszerü, gyakran híven a régi minták szerint készített agyagkályhát. De az új divat készületlenül találta kályhás-kisiparosainkat és’ igy ebben a korszakban elárasztott bennünket a külföldi ipar és hazánkban erős gyökeret vert, úgy, hogy a külföldi gyártmányok beözönlését fiatal, csak fejlődésben levő iparunk még mostanáig se volt képes visszaszorítani. Az 1885. évi orsz. kiállításon csak a Zsolnay-féle kályhagyár szerepelj a többi kiállító, — a gróf Migazzi-féle gyárat se véve ki — inkább csak kis37*
